Kirill Markovic (Avengers RPG)

akta: MARKOVIC, kirill evgeniy Kor: 35 Nem: férfi Születésnap: január 12. Magasság: 184 cm Súly: 73 kg Szemszín: kék Hajszín: vörös, néha fekete az álca kedvéért Képességek: - Lakcím: New York, Moszkva play by: Benedict Cumberbatch About myself Alibi: Kissé unott, szinte már felsőbbrendűségről árulkodó arckifejezéssel sétáltam végig a fehérre mázolt falak előtt, melyre a Burrell Collection ékes festményit aggatták. Valójában ez a galériája volt az épületnek. Nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy efféle képet vágjak a dologhoz. Egy műgyűjtőnek talán érdekes lehet ez a sok régi kacat, de számomra semmit sem mondanak, hiszen nem én alkottam őket, nem ismertem személyesen a készítőt, sőt, még csak nincs is kötődésem a falon függő festményekhez. Bár, ha jobban meggondolom, Glasgowhoz is legalább annyi közöm van, mint a szupraindividuális biológiához, vagyis semmi, és mégis itt vagyok. Megálltam az egyik festményt megszemlélni, legalább adjam meg a látszatát annak, hogy elgondolkodtat, valójában pedig csak azon töprengek, hol lehet, és mikor jön meg… Szóval hogy is kerültem ide? Talán kezdjük az elején. Egészen átlagos körülmények között születtem, viszonylag jómódú családban, semmi izgalom, csak mínusz húsz fok, azaz, a szokványos moszkvai időjárás. Ezek után, ahogy visszaemlékszem, tipikus orosz „sorsom” volt gyerekként; a szülők éjt nappallá téve dolgoznak, elit iskola, francia nevelő – bár meg kell hagyni, az emlékek a korral együtt halványulnak. Az életünk akkor vett száznyolcvan fokos fordulatot, amikor idegen férfiak törték ránk az ajtót a vacsora kellős közepén. Anyám felsikoltott, és kérte a nevelőt, hogy vigyen fel a szobába, még gyerek voltam ahhoz, hogy ilyesmit megértsek. Dulakodás hangjait véltem hallani odafentről, majd egy jellegzetes zaj; egy pisztoly elsült, aztán csend lett. Apámnak szűk, családi körben rendezett temetése volt, nem volt felhajtás. Csak később értettem meg, hogy azon az éjjelen mi történt. Ekkor szereztem tudomást a S.H.I.E.L.D. nevű csoportról, amikor apám régi jegyzetei között kutatva megtaláltam számos aktát. Apám kutatott ez után a szervezet után, sőt tagja is lett később, ám valami nem nyerte el a tetszését. Az, hogy mint az iratokból kiderült, a S.H.I.E.L.D. titkos fegyvert akar készíteni egy földön túli erővel bíró dologból, és ezt ő minden áron meg akarta akadályozni. Nem tudhatta, a szervezet mire használná azt a gépet, vagy talán meg volt győződve arról, hogy csak rosszra használhatják, de ezért az összeesküvésért az életével kellett fizetnie. Ettől a pillanattól kezdve esküt tettem magamnak, hogy a S.H.I.E.L.D. közelébe férkőzöm, hogy ha a fegyvert rossz célokra használnák, legyen valaki, aki közbeavatkozzon. Apám nem halt meg hiába. Hamarosan már különféle harcművészetekre képeztem magam, miközben puhatolóztam a társaságról, és rövides időn belül tagja lettem a csoportnak. Felnőttként pedig, moszkvai környezetemből kirángatva magam gyakran veszek részt küldetéseken, de nem felejtettem el soha, mit kell tennem, ha gyanút fogok bármilyen fegyverrel szemben. - Áh, Mr Wright, sejtettem, hogy megtalálom itt – szólítottam meg egy kopaszodó, pocakos férfit, amikor felfedeztem őt a tömegben. Ő kelletlenül biccentett felém, válaszra sem méltatott. – Egy műgyűjtőnek egy ilyen kaliberű aukciót vétek kihagynia. Bocsásson meg, Benjamin Austin vagyok – nyújtottam kezet, nyájas, behízelgő mosollyal az arcomon, ő elfogadta. - Segíthetek? – kérdezte lekezelően, mire én egy eldugottabb, lezárt szakasz felé tereltem. - Ó, engedje meg, hogy én segítsek önnek: szívesen vállalom a szponzor szerepét a mai árverésen, úgy hallottam, Rodin Gondolkodójáért zsíros összeget kérnek – hajoltam felé bizalmasan, mire felcsillant az érdeklődés a szemeiben. Az arcomat figyelte, a csapdát kereste rajta, a hazugság jeleit. Nos, nem lehetett túl tapasztalt a témában, mivel mindenféle probléma nélkül sikerült a halántékához szegeznem a stukker hangtompított részét, s ideje sem maradt segítségért kiáltani, mert egy szemvillanás alatt húztam meg a ravaszt, ő pedig tompa puffanással dőlt el a parkettázott galéria folyosóján. Én, mint aki jól végezte dolgát, a pisztolyt eltettem, és kisétáltam az épületből, ha szerencsém van, még talán elérem a new yorki járatot. Indíték: Hidegvérű vagyok, ez nem is kérdéses, elvégre orosz környezetben nevelkedtem. Határozott embernek ismernek, aki tudja, mit kell mondani egy adott helyzetben, és ha nincs értelme beszélni, akkor inkább bölcsen hallgat. Két lábbal a földön állok, racionális jellemem van, nem az a tipikus álmodozó, inkább filozófus karakter. Nehezen viselem azonban, ha kizökkentenek a rutinomból, a gyakori környezetváltozást már megszoktam. Meglehetősen céltudatosnak tartom magam, azt teszem, amivel közelebb kerülök a vágyaimhoz. Nem szeretem, ha más mondja meg, hogyan tegyem a dolgom, és néha apró dolgok miatt vesztem el a türelmem. Nem az a férfi vagyok, aki már az első randevún elmeséli az összes gyerekkori emlékét és vicces sztoriját, sőt érzelmileg kötődnöm valakihez meglehetősen nagy kihívás számomra. Nem jellemző rám, hogy humorral oldanám meg a dolgokat, de néha jól esik nevetni más viccén, emellett lehet, hogy furcsán hangzik, de kedvelem a klasszikus zenét, segít kikapcsolódni. Kapcsolata a S.H.I.E.L.D-el: ügynök Családja: Olga Markovna - anya - 57 - szabó Konstantyin Markovic - testvér - 29 Lena Markovic - testvér - 23 Ismert előfordulási helyei: Moszkva, New York, S.H.I.E.L.D. központ Háttér: Moszkvai Állami Egyetem - filozófia szak Előzőleg elkövetett bűncselekmények: Csak megbízásból követek el ilyesmit Text by Sigyn, Coded by Gemma A.

Bruce Banner (Avengers RPG)

akta: BANNER, robert bruce Kor: 37 Nem: férfi Születésnap: 1974. november 22. Magasság: 175cm/~240cm Súly: 83kg/~520kg Szemszín: barna/~zöld Hajszín: barna, helyenként ősz/~fekete Képességek: ott a másik fickó Lakcím: Nem York/Új-Mexikó play by: Mark Ruffalo About myself Alibi: Már a gyerekkorom sem olyan volt, amit elképzel magának az ember, amit ideálisnak tartanak mások. Bár édesanyám nagyon szeretett, alkoholista apám nem nézte jó szemmel, sőt, féltékeny volt rám, amiért Rebecca Banner a fiát imádja iszákos férje helyett. A szemem láttára gyilkolta meg. Belém égett anyám rémült arca, és hogy tehetetlen voltam apámmal szemben. Apám kötelezett arra, hogy hallgassak a történtekről, amikor a bíróság kihallgatja, de ez sem segített, elmegyógyintézetbe zárták. Akkori sérelmeimet unokatestvérem, Jen enyhítette, akivel szorosan kötődünk egymáshoz. Az ő közelsége még ha csak pillanatokra is, de feledtette velem a történteket. Tudományos középiskola után rengeteg helyre jelentkeztem a biztonság kedvéért. Az atomfizika mindig is vonzott, így olyan egyetemeken folytattam a tanulmányaimat, ahol elsajátíthattam a szükséges tudást. Új-Mexikóban éltanuló voltam, és több helyre is nyertem ösztöndíjat, így néhány szemesztert máshol tanulhattam, és végső soron a diplomát is Kaliforniában szereztem meg. A tanulmányok után visszatértem Új-Mexikóba, meglehetősen a szívembe zártam a helyet, még ha nem is volt fényűző vagy stressztől mentes. Mivel sehol máshol nem kaptam munkát, ezért az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának nukleáris kutatóbázisára kerültem, a Sivatagi Bázisra, ez volt az egyetlen hely, ahol alkalmaztak. Ott ismertem meg „Mennydörgés” Ross tábornokot, a légierő egy tisztjét, a bázis parancsnokát, valamint lányát, Bettyt. Betty csodálatos, gyönyörű, és egy szempillantás alatt elcsavarta a fejem, nem kis meglepetésemre, az érzéseimet is viszonozta. Persze, a munkaköröm nem az volt, hogy Bettynek udvaroljak, sokkal inkább kellett felügyelnem és megterveznem a „gamma bomba”, vagy „G-bomba” elkészítését, egy nukleáris fegyverét, mely hatalmas gammasugárzást bocsátott ki. Ekkoriban engedték ki apámat, Briant az intézetből, egész pontosan tizenöt év után. Újra látni őt mérhetetlen felindultsággal töltött el. Hiszen anyám még mindig élhetne, ha ő nincs, és ő pedig csak gőgösen megállt előttem, számon kérve rajtam azt a segítséget, amit megtagadtam tőle. Nem akartam, hogy szabaduljon az intézetből, ahová való volt. Dühömben lesújtottam rá, ő megtántorodott, a fejét pedig beverte egy sírkőbe. Azonnal meghalt, nem volt visszakozás. A testét elföldeltem, és akkor már nem csak az indulattól, a következményektől való félelmemben is reszkettem. Az, hogy nem emiatt kellett később félnem, az a sors döntése volt, ugyanis tesztelésre került sor, a bomba készen állt, és én végig akartam nézni, hogyan működik a találmányom. Ekkor egy civil - bizonyos Rick Jones - átjutott a biztonságiakon és behatolt a tiltott területre, odaszóltam az illetékes kollégának, hogy késleltesse a visszaszámlálást, amíg én biztonságba juttatom őt. De nem tette, és ez megpecsételte az egész életemet. A teszthelyszínre futva érkeztem, Ricket egy védőárokba löktem, de nekem már késő volt fedezéket találni. Talán jobb lett volna, ha meghalok, néha ilyen gondolatok keringenek a fejemben. Követhettem volna Rebeccát, Briant, és nem kellene így élnem. A bomba robbant, engem pedig magas töltésű rádioaktív részecskék sugárzása ért, nem ölt meg a sugárzás, hanem még aznap éjjel, Jones szeme láttára átalakított egy szörnyűséges és erős lénnyé, mely keresztültört a bázison. Akkor még ide-oda változtam, hol Bruce voltam, hol pedig az akkor még szürke és sokkal kisebb Hulk. Nem voltam teljes tudatában tetteimnek, legtöbbször fehér foltok maradtak, és azon csodálkoztam, hogyan kerültem meztelenül a város másik végére. Meglepően sokáig titkoltam, hogy én vagyok a Hulk néven hírhedté vált szörny, egyedül Rick tudta. Végül persze, nem volt maradásom, amikor üldözni kezdtek, mert nyilvánvalóvá vált a dolog. Kétségbeesetten zárkóztam el a világ elől, keresve mindenféle gyógymódot ami talán visszafordíthatná a gammasugárzást. Elvágtam magam Bettytől, Ricktől, és visszahúzódtam. Az egyetlen dolog ami érdekelt immár a zöld lény elleni harc volt. Egy titokzatos Mr Blue sietett a segítségemre. Miatta merészkedtem ki búvóhelyemről, hogy aztán újra felfedezhessem, Betty még mindig szeret, úgy is, hogy mindent tud, és az én érzéseim is változatlanok iránta. Ki akartuk dolgozni Blue-val és Bettyvel azt az eljárást, melynek segítségével uralhatom a bennem élő szörnyet, aki akkor veszi át az irányítást fölöttem, ha az adrenalinszintem az egeket verdesi. Egy félresikerült beavatkozás során jött létre egyik ellenségem, Förtelem, akit még abban az évben sikerült legyőznöm, bár biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. A zöld fickó ezúttal Bruce és Betty életét is megmentette, igaz, hogy New York egyik negyedét, Harlemet, a földig rombolta, de hálás voltam. Ekkor hoztam eddigi életem legfájóbb, legnehezebb döntését. Ismét elhagytam Bettyt. Visszatértem Új-Mexikóba, ami számomra nyugodtabb környezet volt, mint a nyüzsgő Nagy Alma, és annak szenteltem az időmet, hogy elsajátíthassam az önhipnózis képességét. Amíg nem tudtam részben vagy teljesen az irányításom alatt tartani Hulkot, veszélyt jelentettem mindenkire, és soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha bántom őt. Az apja volt az, aki miatt ezzel kellett együtt élnem, aki miatt szembe kellett szállnom Förtelemmel, mégsem tudtam nem szeretni a lányát. És próbáltam feladni, hogy könnyebb legyen, próbáltam megölni magam, de valahányszor pisztolyt dugtam a számba, a zöld, a másik kiköpte. Az önhipnózis volt az egyetlen mentsváram. Nem telt el olyan sok idő, három vagy talán négy év, amikor Natasha Romanoff ügynökkel néztem farkasszemet egy idegen házában. Nem is sejthettem még akkor, hogy önostorozó, önmegtartóztató életmódomnak vége lesz. A Bosszúállók olyan gyorsan jött, hogy követni sem tudtam az eseményeket, csak sodródni az árral. Az új kaland során nemcsak önmagammal, társaimmal, de ellenségünkkel, Lokival is szembenéztem, és egy villámcsapásra kreáltak szuperhőst az általam sokáig annyira gyűlölt zöldből. Indíték: Jó szándékú ember vagyok, intelligens, kedves és meglehetősen türelmes. Moralitásom elnyomja az érzelmeimet, sosem hagynám, hogy annak a maroknyi embernek, akik közel állnak hozzám bármi bajuk essen. Az újonnan megismert emberekkel szemben bizalmatlan vagyok, és sokszor érzem azt, hogy éppen csak megtűrnek, időzített bomba vagyok, amitől félnek, és nem akarnak maguk mellett tudni. Kezdetben a Bosszúállók is hasonló érzéseket tápláltak irányomban, és kételkedtek abban, hogy kordában tudom tartani Hulkot. A másik, a zöld megtestesíti azt a haragra és vadságra való képességet, amit emberi alakomban elnyomtam egész életemben. Igyekszem minél inkább arra törekedni, hogy elérjem, hogy az öntudatom ne vesszen el az átalakulás során, de vannak pillanatok, amikor képtelen vagyok kordában tartani a szörnyet, avagy hőst, bárhogy nézzük is. Kapcsolata a S.H.I.E.L.D-el: Bosszúállók Családja: Dr. Brian és Rebecca Banner - meghaltak Jennifer Walters -25- unokatestvér Ismert előfordulási helyei: Stark torony, saját otthona, Új-Mexikó Háttér: Atomfizikát tanultam Navapoban, Új-Mexikóban, a Sivatag Állami Egyetemen, egy ideig a Pennsylvania Állami Egyetemen is, doktori diplomámat (PhD) a Kaliforniai Technológiai Intézetben szereztem atomfizikából Előzőleg elkövetett bűncselekmények: Apám megölése, Harlem és Új-Mexikó lerombolása stb... Text by Sigyn, Coded by Gemma A.

Roselle North (Chronica - saját oldal)

YE JACOBITES BY NAME
lend an ear, lend an ear
ROSELLE NORTH

_________________________________________________
WHAT’S RIGHT AND WHAT IS WRONG
by the law, by the law

név Roselle Iris Émily North
becenév Ro
születési hely Kernow, Ynys Mon megye, Észak Birodalma
kor huszonegy év
nem nő
p.b. Katie McGrath
csoport Északiak
foglalkozás uralkodik

A WEAK ARM AND A STRONG
for to draw, for to draw

haj hosszú, sötét színű haja van, amit kiengedve, laza hullámokban szeret hordani, de előfordul, hogy néha feltűzi.
szem mandulavágású, szürkéskék szemei vannak.
magasság és súly 167 cm, 63 kg
különlegesség eléggé megkülönbözteti őt, hogy koronát visel.
külső megjelenés Viszonylag alacsony és vékony, mégis magán hordozza a nemesi tulajdonságokat. Szép arca és mindig egyenes, kecses járása tükrözi ezeket. Megjelenése mindig tiszta és makulátlan, mint ahogy egy uralkodóhoz illik. A ruhái többnyire elegáns, ízléses darabok, az aranyozott hímzés és a drágakövekkel díszített ékszerek hivatottak jelezni királynői mivoltát.

WHAT MAKES HEROIC STRIFE
famed afar, famed afar

szeret a népet, a havas tájat, uralkodni, a fiát, a húgát, a férjét, a finom parfümöket, ha figyelnek rá, ha tisztelik
nem szeret ha a férje dühös, ha veszekedésbe keveredik, ha nem törődnek vele, ha magas adót kell beszednie, ha átverik
célok
megbeszélni Tristannel és Sebastiannel a kisfiú ügyét
közelebb kerülni a saját férjéhez
félelem Tristan örökre meggyűlöli, Sebastian magának akarja a kisfiút.
emlékek
legjobb: Caleb születése
legrosszabb: mikor rájöttem, hogy nem a királytól van a gyermek
titok senkinek sem kell tudnia arról, hogy Caleb valójában törvénytelen gyerek.
vágyak Tristan szeretete.
erősségek igazságosság
gyengeségek mindig az utolsó pillanatban érkezek, illetve nagyon rosszul hazudok
személyiség jellemzése Határozatlan és sokszor bizonytalan, aki megkérdőjelezi a saját döntéseit. Emellett nagyon romantikus, akinek szüksége van a törődésre és a nagy szerelemre vár az életben. Talán kissé álmodozó is, de nagy szíve van, ezért sok jóakarója is.

OR HAUNT A PARENT’S LIFE
wi’ bloody war, bloody war

apa Salamon North/meghalt ütközetben
anya Freya North/belehalt a bánatába
testvér
Aventhis North/16/ Rendkívül közel állunk egymáshoz, mindent megbeszélünk a másikkal. Bár én sokszor nem akarom terhelni a zavaros ügyeimmel, örülök, hogy van, aki meghallgat. Én próbálom őt támogatni, és biztatom, ha kell.
egyéb hozzátartozó
Caleb North/4/ A fiam rendkívül eszes, és igazi rosszcsont, aki szereti megtréfálni az udvart néha. Ő a szívem csücske, nem engedném, hogy egy dajka nevelje fel helyettem, és tudom, egy napon remek uralkodó válhat majd belőle. De csak akkor, ha nem derül ki, hogy nem a király fia.
Christopher North/16/ Az unokaöcsém, aki miután árván maradt, a hadseregbe állt, és most remekül helytáll harcosként.
Tristan North/32/ A férjem rendkívül határozott, de ugyanakkor zárkózott is. Házasságunkat már gyerekkorunkban elrendezték, és bár idővel kialakult a kötődés, a kölcsönös tisztelet, és talán bizonyos érzelmek is jelen vannak, mégsem találtunk még egymásra.
háziállat
Slomo, a sólyom kiválóan kézbesíti a leveleket
származás királyi család sarja
jelenlegi tartózkodási hely Kernow, királyi palota
különleges képesség képes valamilyen szinten uralma alá vonni a szeleket és a levegőt
történet
Egy hónapja lehetett, hogy édesanyámat, a királynét eltemettük. Szegény, belehalt a bánatába és a sok aggodalomba. A seregeink éppen apám vezetésével vonultak harcba Kelet hadai ellen. Aventhis, a húgom alig töltötte be a tízedik életévét, nem sokat értett a dolgokból, persze, én sem voltam tisztában azzal, hogy miért harcolnak, de már láttam az országban kialakult belső vitákat és viszályokat, amiket a csaták szítottak. Láttam, hogy a nép éhezik, dühös és mégis tűr. Az időt még zordabbnak és cudarabbnak éreztük akkor, mint addig bármikor is. Anyám talán megérezte a bekövetkező tragédiát…
Nem sokkal a halála után ugyanis vége lett a háborúnak, amely hatalmas vereséget mért Észak Birodalmára. A keleti határnál a vidék romjaiban hevert, mindent feldúltak azon a területen. A több ezer fővel elindult hadseregből csupán párszázan élték túl az ütközeteket. Az apám nem tért vissza. Elesett a hazájáért. És én akkor már pontosan tudtam, mit jelent ez; én lettem az északi királyság uralkodója. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy tizenöt évesen közel sem állok készen Észak kormányzására.
Kezdetben ezért az országban mindinkább eluralkodni látszott a káosz. Fosztogatások, rablások dúlták fel a királyság addigi békéjét. Az adó magas volt, a népnek pedig alig volt ennie. Úgy tűnt, reménytelen volt a helyzet, én képtelen voltam átsegíteni a birodalmat azon a válságon, melyet a háború hagyott maga után. Végleg elkeseredtem, mikor megmentő érkezett.
Tristan gróffal már jegyben jártam évek óta, még apáink rendezték így, ezért számítottam rá, hogy egyszer majd sor kerül az esküvőre is. Tökéletes alkalom volt ez arra, hogy szentesítsük a frigyünket, ő pedig, mintha csak erre készült volna, kezébe vette az irányítást, és visszaadta a népnek az elvesztett hitet és a reményt. Tristan király, virágzó királyságot épített fel a romokból, amivel kivívta a népe, és az én tiszteletemet is.
Később, a férjem mellett én is úgy éreztem, felnőttem a feladathoz, és meg kellett hagyni, remekül megtanított mindenre, amit addig nem tudtam. Ideális királyi párnak tűnhettünk, de hiába jöttünk ki jól egymással, csupán az eskü kötött minket össze. Idővel az iránta való érzelmeim átalakultak, míg látszólag az övéi nem változtak. Nem kaptam meg azt a törődést, figyelmet és szeretetet, amire szükségem lett volna, és amire oly nagyon áhítoztam. Próbáltam tehát máshol keresni a boldogságomat és kielégíteni a vágyaimat. Így kerültek az ágyamba hadvezérek, papok, grófok, nemesek. Közülük is csupán Lord Asriel került hozzám olyan közel, hogy legyen második, harmadik és sokadik alkalom. A király bizalmasa volt, tehát sűrűn találkoztunk egymással. Megkapó volt számomra a függetlensége, elbűvölt az eszével, a magabiztosságával, de legfőképp azzal, hogy amikor együtt voltunk, a tenyerén hordozott. Eközben a férjem mit sem tudott a kalandokról és légyottokról, holott ő sem volt különb, az egyik déli hercegnővel igen jó viszonyt ápolt, ami nem kis szálka volt a szememben.
De persze, az vesse rá az első követ, aki maga sem bűnös, én pedig nem hogy ártatlan nem voltam, de hamarosan gyermekáldás elé néztem. Gyönyörű kisfiúnak adtam életet, ám Calebnek nem Tristan volt az apja, hanem Sebastian Asriel. Kétségtelenül a lord kék szemei csillogtak a kisfiam arcán is.
Tristan szereti őt, tudom jól, sajátjaként neveli. Úgy néz rá, ahogyan rám soha senki még. Ennek ellenére nem lehetett lóvá tenni. Hamar rájött, hogy törvénytelen a gyermek. Soha nem kérdezte még, ki az igazi apja, sosem kiabált velem ezért, nem vetett börtönbe, pedig azt érdemelném. Ehelyett tudomást sem vesz rólam, és látom a megvetést a tekintetében, talán ez az, ami mindennél rosszabb. Mégis, a lelkiismeret furdalás és a bűntudat az, ami igazán kínzó, na meg a sosem múló vonzalmam iránta. Minden vágyam lenne elnyerni ismét a bizalmát, ha valaha is bízott bennem…

THEN LET YOUR SCHEMES ALONE
in the state, int he state

user neve Ashley.911
user kora 16
tapasztalat 1,5 év
multikarakterek lesz még ^^
karakter canon
titulus Bassistgirl/Slasher
egyéb There's no more rabbits in my hat to make things right...

YOUR DOCTRINES I MUST BLAME
you shall hear, you shall hear

THIS TEMPLATE WAS MADE BY ASHLEY.911
IF USING, LEAVE THIS CREDIT IN.
CHANGES TO COLOURS ARE PERMITTED, BUT DO NOT CHANGE LYRICS
"YE JACOBITES BY NAME" EDDI READER COVER OF ROBERT BURNS. ENJOY!

Sébastien Renard (Paris Guilt)

Sébastien Mathieu Renard Adatok TELJES NÉV: Sébastien Mathieu Renard BECENÉV: Bastien; Séb SZÜLETÉSI IDŐ, HELY: 1985. március 17., Lille, Franciaország KOR: 28 PLAY BY: Gaspard Ulliel CSOPORT: Bizalmatlanok • • • • • • • • • • • JELLEM: Alapvetően nyugodt, kiegyensúlyozott embernek tartom magam, aki a légynek sem tudna ártani. Ugyanakkor a türelmet még tanulnom kell. Nem az a tipikus forrófejű, makacs pasi vagyok, de apróságok is fel tudnak bosszantani. A diákjaimtól viszont kénytelen vagyok megtanulni, hogyan legyek türelmes, ha kifakadok minden marhaságon, amit művelnek az órán, akkor rövidtávon a szülők kedvenc célpontjává avanzsálhatok, hosszútávon esetleg a pszichiátria örökös vendége lehetnék. Szóval erre a gyerekek tanítanak. Sok dologban én magam is képes vagyok gyerekes lenni. Jó, buborékot nem fújok Párizs utcáin, és a vásárban sem a léggömb az első, amit meg szeretnék venni. De például itt ez a fene nagy kíváncsiság. Az ismeretlen számomra az a fogalom, aminek minél hamarabb utánajárok, és próbálom a legtöbb tudást megszerezni róla. Legyen az egy ember, egy nyelv, egy helység, egy étel vagy akár egy megmagyarázhatatlan jelenség. Az új dolgok vonzanak. Nem a veszély, attól inkább tartok, a biztonságot valahogy jobban értékelem, az életemet is, minthogy kockáztassam, de szeretek felfedezni, ismerkedni, tanulni. Rossz tulajdonságom a késés. Illetve nem is kések el gyakorlatilag, de az utolsó pillanatban sikerül odaérnem mindenhová, például annak idején az érettségimre is éppen, hogy beestem. Habár, a diákjaim nem panaszkodnak rá, ha öt perccel később kezdem az órát, viszont a lányok, akikkel randiznék, annál inkább. Nem tartom erénynek azt sem, hogy a legóvatlanabb pillanatokban csúszik ki egy-két trágár kifejezés, persze, a kis pimasz diákok röhögnek, én meg mit tegyek, igyekszem nem észrevenni, hogy leszaroztam az előírt tantervet. A konzervatívak pedig bírálják a szabadelvűségem, de hát mit tegyek, ha fiatal vagyok? KÜLSŐ: A külsőmmel mindig is meg voltam elégedve, és a hölgy ismerősöknek sem volt kifogása sosem. Magas vagyok, de nem az a nyurga-srác-a-fősuliról típus, ugyanakkor nincs nyolc kockám sem az ing alatt. A középiskolai éveimben gyakran jártam síelni, és hetente futballozni a barátokkal, innen maradt még rajtam ez a soványka izom. Az arcom könnyen megjegyezhető, azt hiszem, elég jellegzetes nevetőráncaim vannak. Kékesszürke szememhez sötétbarna haj társul, amit vagy hagyok megnőni vagy rövidre nyírva hordok. Az a fajta vagyok, aki szeret sokáig az ágyban lenni reggelente, így nem mindig marad idő a borotválkozásra, és megesik, hogy a borosta megnő. Ruházatot tekintve, általában inget és zakót viselek, esetleg farmert vagy garbót, nem igazán követem a legújabb trendeket, megteszi a két évvel ezelőtti feketéből szürkévé fakult pólóm is. Ami szinte mindig nálam van, az a zsebórám és egy kopott, barna bőrtáska, na nem az az aktatáska jellegű, hanem az, amit átvet az ember a vállán, ebben mindig elférnek a könyveim meg a kifejezetten béna szemüvegem. ÉRDEKLŐDÉSI KÖR, HOBBI: Tanárként, nálam egyértelmű, hogy szeressem, amit csinálok, tehát érdekel a földrajz, a francia és az idegennyelvek is. Ha lenne időm, biztos megtanulnék szuahéliül is akár, bár nem tudom, mit kezdenék vele a továbbiakban. Kedvelem a tipikusan itthoni, francia zenéket, néhány tanár kollégával együtt van egy zenekarunk is, ahol basszusgitáron játszom - azt mondták, ezen mindenki tud... Ha sikerül kijavítani időben a gyerekek dolgozatait, szabadidőmben gyakran olvasgatok egy pohár bor társaságában, illetve számomra a szórakozás az, ha színházba megyek valakivel, vagy fellépünk a bandával valamelyik helyi pubban. Sokat mondok, de talán havonta egyszer sikerül elmenni futsalozni, de nem viszem túlzásba a sportot. Ami leginkább jellemző, hogy a kutatás megszállottja vagyok, ami érdekel, annak töviről-hegyire utánajárok, minden követ megmozgatva, aztán gyakran publikálom is az értekezést. • • • • • • • • • • • KÉPESSÉG: - FÉLELEM: Félek attól, hogy nem megfelelő munkát végzek, és aztán elővesznek, attól, hogy nem tudok megfelelni a kollégáknak, a diákoknak, a szülőknek, az igazgatónak, a tantervnek, hogy akár ki is rúghatnak. Félek attól is, hogy egyedül maradok nagyjából az idők végezetéig, mert nem találok egy társat magam mellé. Mostanában pedig attól a jelenségtől, amit nemrég észleltem a környezetemben, félek, hogy hülyének néznek, ne meg, hogy akár veszélyes is lehet... Történetem Kilenc óra lesz öt perc múlva… Szóval még van öt percem beérni az iskolába. Azt hiszem, ez egy újabb rekord lesz, ha lesz időm, és nem felejtem el, később talán feljegyzem, persze, előbb oda kéne érni. A motorom és a biciklim között választhattam, autóm nincs, nem is vágyom különösebben egyre, hogy itt porosodjon. Viszonylag bent lakok a városközpontban, így nincs is rá szükségem. Idő híján, inkább a mopedre pattantam fel, és süvítettem a suli felé. Igazából egyetemen tanítok földrajzot, angolt illetve franciát, de most vettek fel óraadóként egy elég jó hírű gimnáziumba, ez az első hetem. Jobban mondva az első hetem második napja… és igen, máris késésben vagyok. - Monsieur Renard, épp időben! – biccentett felém a portás, aki csodával határos módon máris megjegyezte a nevem, én még küzdök a megszólításokkal. Egyelőre azon vagyok, hogy a végzős diákokat meg tudjam különböztetni azoktól a tanároktól, akik csak gyakorlaton vannak, ezek a lányok olyan hamar érnek… Az osztályban hangzavar uralkodott, éppen akkor léptem be a terembe, amikor szemtanúja lehettem annak, hogyan végzi a földrajz könyv a kukában. Igen… arról a tankönyvről van szó, amiből elvileg tanítok. - Bocs, nem akartalak megdobni! – hallatszott egy lány hangja valahonnan a terem végéből. - Nem gáz – válaszoltam hasonló stílusban, azt hiszem, nem fogták, hogy itt most én lennék a tanár. De rég is voltam gimnazista… - Viszont maradjunk a magázásnál, ha kérhetem. Nem szép, hogy így bánnak a tankönyvekkel, bár tényleg egy rakás szar, azért tüzelni még jó lehet. – Miközben beszéltem, elfoglaltam a helyem a tanári asztalnál, el is felejtettem, milyen nehéz bírni egy rakás kamasszal, de végre leszálltak az asztalról, és inkább a székre ültek, szép lassan pedig csönd lett. – M. Renard vagyok, és ha nem tévedek, ez itt a földrajz óra… lenne – tettem hozzá alig hallhatóan, minősítve a terem katasztrofális állapotát. – Megkérdezhetem a kisasszony nevét? – kérdeztem a könyvdobálótól, aki szemét lesütve válaszolt. - Elnézést, amiért letegeztem a tanár urat! - Nos, jámbor vagyok, nem ütlek meg – biccentettem felé, majd miután megfordultam, hogy a táblára felvéssem a mai anyag címét. Közben elcsíptem egy bamba srác kérdését, miszerint, mi az, hogy jámbor… Kész szerencse, hogy mindig nálam van a kézi szinonima szótáram, elővettem, és letettem az asztalára. – Javaslom, a j betűnél keresse ki – vetettem még oda, végül rém figyeltek. Valamit ezek szerint csak tanultam az egyetemi évek alatt. – Füzetet vegyen elő mindenki, a könyvet felejtsük el, nagy marhaság, ami benne van. Otthon ülve azon töprengtem, vajon mi történik ebben a városban… Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok. Például a hipermarketben bevásárlás közben észrevettem, hogy magától elkezd folyni a palackokból a víz, majd hirtelen eláll. Az egyetemen a kulccsal nyitható és zárható ablakokat és ajtókat egy-két diák problémamentesen képes kinyitni, csak kíváncsiságból, én is megpróbáltam, nem sikerült, és hogyan lehetséges, hogy az órán írt levél egyenesen a címzett kezébe száll? Ehhez hasonló kérdések tömkelege miatt fájt a fejem. Próbáltam hát elterelni a gondolataimat, és nem ezen agyalni tovább. Talán csak nem aludtam ki magam, és képzelődök. Igyekeztem pihenni az esti koncertünk előtt, és bekapcsoltam a zenelejátszót, na meg magamhoz vettem egy tábla csokit, amiből percek múlva már csak a papír maradt meg. Imádok enni, főleg, ha az édes is. A jól sikerült bulink után néhányan odajöttek kezet rázni, bedobtunk egy-két sört is, így már igazán jó kedvem lett estére, el is felejtettem, milyen rémesen indult, és mennyire kiakasztottak a gimisektől kapott szerelmeslevelek is, meg a különleges dolgok, amik történtek, és csak élveztem, hogy a barátokkal lehetek. Egyszer eljött azonban a késő éjjel is, amikor is ideje volt mennünk. Nem kívántam bezsebelni egy szuper kis büntetést, ezért inkább nem ültem fel a motorra, betoltuk a kocsma udvarába, és gyalog indultam el hazafelé. Befordultam a következő szűk utcácskába, gondoltam, levágom az utamat, bár a közepénél már annyira nem tartottam jó ötletnek. Néptelen volt, és sötét, az utcai lámpák sorra égtek ki, ahogy elhaladtam, majd hirtelen neszezésre lettem figyelmes, és már ott álltam a falhoz szorítva. - Akkor most játsszuk azt, hogy kussban maradsz, és ideadod a lóvéd! – suttogta fenyegetően egy hang a fülembe. Ijedtemben még a szememet is behunytam, amikor valami világosságot érzékeltem. Kikukucskáltam, és láttam, hogy a fenyegetőim ketten vannak, és az egyikük ujjhegyén egy öklömnyi nagyságú lángcsóva táncolt. Nem volt időm, sem éppenséggel lehetőségem azon elmélkedni, hogyan lehetséges ez, ha egyszer nem látok nála gyufát, öngyújtót, se mást, próbáltam megoldást találni, hogyan menekülhetnék el. - Gyerünk, kisapám, haladjál! – fenyegetett meg ismét a tag, mire kioldottam a basszusgitárom tokját, és a zsebemben turkáltam a megmarad apróm után, amit nem sajnáltam, sőt, azt a húsz eurót sem, amit megragadtam még. Megmarkoltam a pénzt, kihúztam a kezem a kabátból, és olyan messzire dobtam magamtól a pénzt, hogy a fejüket abba az irányba fordítsák a támadóim, mire lekaptam a basszert, és fejbe vertem vele a tüzes fickót, majd rohanni kezdtem, arra gondolva, vajon milyen gyorsan tudok futni egy 4 kilós bőgővel két természetfeletti erővel rendelkező tolvaj elől…

Maxim Ainsworth (Noir)

axim Ainsworth   Vas. Dec. 02, 2012 9:24 pm Maxim Ainsworth .................................. 1940. február 7., The Savoy - Te jó ég, ő az! - Az a fickó, ott, keménykalapban? - De hát kicsoda? - Maxim Ainsworth! Hallom, ahogy összesúgnak a hátam mögött, amint belépek a szálloda nehéz ajtaján, és odasétálok a recepciós pulthoz, az előre lefoglalt szobakulcsomért. Holnapra tárgyalásra vagyok beidézve, és nagy bánatomra, ezt lehozta az összes helyi újság is. Amikor reggel megláttam, olyan káromkodás hagyta el a számat, hogy még a fehér lepedő is belevörösödött, habár ez szokatlan tőlem. Amikor belépek a hotel szalonjába, hogy felfrissítsem magam, egyből csönd támad, én pedig azt kívánom, bár azon nyomban süllyednék el a föld alatt. Remélem, minél hamarabb véget ér ez az egész, és végre kiszállhatok az ördögi körből, mely már hónapok óta egyre csak kínoz, és nem hagy nyugodni. Igyekeztem tudomást sem venni a körülöttem zajló eseményekről, leültem hát egy székbe, megvártam, hogy kihozzák az italomat, és úgy tettem, mintha elmélyülten olvasnám a hírlapok egyikét, de közben valahol teljesen máshol jártam. 1932. szeptember 23. Fairvale(a birtok neve) Az egész évekkel ezelőtt kezdődött, még fiatalabb voltam, és kevesebb ősz hajszál csillant meg a sötét fürtjeim között. Gyorsabban lovagoltam, mint manapság, és a magam módján, boldog embernek mondhattam magam. A szüleim által rám hagyott, gyönyörű, hatalmas birtokon éltem, az egyik legjobb partinak számítottam a londoni elit körökben. Gyakran lett a házamból tehát bálok, fogadások, kártyapartik színtere, a szociális élet meglehetősen meghatározó figurájának mondhattam magam. Ugyan, a nevemet ma is sokszor emlegetik, az egyedülálló nők most is keresnék a társaságom, csakhogy mind felszínes, buta, elkényeztetett kis fruska. De nem csak emiatt lett elegem ebből, hanem a múltam miatt teljesen megváltoztam. A házasságom megpecsételte az utána következő éveimet. Mindez azért, mert csúnyán átvertek. Habár tény és való, hogy néhai feleségem, Dora rendkívül bájos, elbűvölő teremtés volt, szinte a földre szállt angyal, bizonyos dolgokat azonban nem tudtam róla. Elrendezett házasság lévén, a menyasszonyt nem sokszor volt alkalmam látni, beszélni vele pedig szinte lehetetlen volt. A probléma ott kezdődött, hogy ez később sem változott, bár nem is változhatott volna. Az egyházi szertartás és az utána tartott ünneplés alatt az egyetlen szó, ami elhagyta az ajkait az igen volt. Később derült ki, hogy a lány, aki addigra már hites feleségem lett, alkalmatlan erre a szerepre, ugyanis szellemi hiányosságai voltak szegénynek. Fel sem fogta, mi történik körülötte, és máris valakinek a házastársává vált. Sem beszélni nem nagyon tudott, sem arról nem adott jelet, hogy hallotta volna, amit mondok neki, így képtelen voltam ráerőltetni holmi házastársi kötelezettségeket. Azt hittem, ez majd mindkét családnak jót tesz, ha én és Dora összekötjük majd az életünket, de a szép ruhába bújtatott angyal végül életem megkeserítőjévé vált tudtán és akaratán kívül. Az Ainsworth-ök nem válnak, és ezt az a rohadék apja is tudta, aki csupán a vagyonomból szeretett volna osztozkodni, erre használta fel a lányát. De ennyi még nem volt elég a gazembernek! Az évek alatt teljesen magamba roskadtam, kétségbeestem, és egy részem össze is tört. Nem lehettem az, aki addig voltam, megváltozott minden az Isten előtt tett szent fogadalommal, és tönkrementem. Nem anyagilag persze, hanem lelkileg viselt meg ez az egész átkozott menyegző. A nejem ki sem mozdult a szobájából, bár naponta meglátogattam, szerintem azt sem tudta, valójában milyen viszonyban is állunk, a nevelő gondozta, akit mellé kirendeltek. Nem tartottam több bált, fogadást vagy egyéb rendezvényt, inkább egyedül maradtam, és a munkámnak éltem, egészen addig, amíg hat évvel később, az egyik éjjelen velőtrázó sikoltás törte meg a csöndet, és a feleségemet holtan találták a szobájában. Kétség sem férhetett hozzá, hogy gyilkosság történt. Tudom, hogy szomorúnak kellett volna lennem, még inkább magamba roskadni, hiszen ez lett volna az elvárható, de rója fel nekem mindenki, ha ekkor nem megkönnyebbülés töltötte volna el. Szabad voltam, nem kötött már semmi az értelmi fogyatékos feleségemhez, hiszen halott volt. Akkor legalábbis azt hittem, vége a szenvedéseimnek, ám újult erővel tört rám minden érzés, amikor egy év elteltével, bizonyítékot találtak ellenem, és miután megtagadtam, hogy az apjának bármit is fizetnék, engem gyanúsítottak meg gyilkosság vádjával. Minden jel rám mutatott, minden apró kis tényező arról árulkodott, hogy valóban én tettem, és az egyedüli, aki tudta az igazságot a birtok személyzetén kívül, az én voltam. Valami rossz csillagzat alatt állhattam, amiért nem tudtam szabadulni ettől a megpróbáltatástól. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban itt lehetnek a hatóságok, rám törhetik azt az istenverte ajtót, és azt mondanák, „Ön egy gyilkos!”. Én pedig, angol gentleman létemre ellenkezni nem mernék egyetlen rendőrnek sem, egyből azt válaszolnám, „Igen, kérem, én egy gyilkos vagyok…”, majd hagynám, hogy bilincsbe verve meghurcoljanak. Már feladtam, amikor a legjobb barátom, aki történetesen ügyvéd volt, olyan iratokra bukkant, ami mentőövem lehet. Rápillantottam az asztali vázában kókadozó, hervadt orchideákra, majd úgy döntöttem, én is nyugovóra térek, és reménykedem, hiszen még van miért. A holnap megpecsételi a sorsom. 1940. február 8., The Savoy Daily Mirror szalagcíme: Maxim Ainsworth ártatlan! Megkönnyebbülve fújtam ki az addig benntartott levegőt, és az eddig bennem levő összes feszültség is oldódni kezdett. Amikor kiléptem a bíróság küszöbén, örökre magam mögött hagytam addigi életem. Teljes név: Maximillian Benjamin Ainsworth Születési dátum: 1906. november 12. Foglalkozás: üzletember Családi állapot: özvegy >> partiképes Csoport: Elit Pb alany: Matthew Goode ▲ ▲ ▲

Birdy le Hore (Hogwarts Experience)

Blair Éire le Hore ------------------------------------------------------------ GOD KNOWS WHAT IS HIDING in those weak and drunken hearts ------------------------------------------------------------ Adatok Név: Blair Éire le Hore Becenév: Birdynek hív mindenki, kivéve apát, ő Éire-nak Kor: 22 Születési hely, idő: 1973. április 9 - Edinburgh, Skócia Nem: nő Vér: félvér Faj: mágus ------------------------------------------------------------ FIERY THRONES OF MUTED ANGELS giving love but getting nothing back ------------------------------------------------------------ Család Apa: Bruce le Hore/49/Apával remek a kapcsolatunk, megbízunk a másikban, és mindig ott van, ha szükségem van a biztatására, ő az, aki mindig tudja, mit kell mondani, mikor magam alatt vagyok. Anya: Ireland le Hore/43 lenne/Anya mugli volt, és egy fantasztikus ember, akit ideje előtt veszített el a család. A vitákat mindig ő simította el, és tudta, hogyan tegyen igazságot köztem és az öcsém közt. Testvér(ek): Keith le Hore/17/Keith rendkívül vicces fiú, igazi tréfamester volt már kicsinek is, aki első számú küldetésének a nővére bosszantását tekinti. Ma már szerencsére kezdi kinőni. Egyéb hozzátartozó: Poppy Pomfrey/Édesanyám nővére, a nagynéném. Jóban vagyunk, azt hiszem, velem mindig is kivételezett, és javasolta, hogy én is gyógyító legyek. ------------------------------------------------------------ PEOPLE HELP THE PEOPLE and nothing will drag you down ------------------------------------------------------------ Kinézet Szem: csokoládébarna, mandulavágású Haj: barna, legtöbbször kiengedve, bájitalfőzéskor összefogva Testalkat: középmagas, vékony, törékeny, kissé talán fiús alkat Öltözék: Az átlagos darabokat kedvelem leginkább, farmer, póló, kockás ing. Nem sokszor öltözöm ki, akkor is próbálok minél kevesebbet mutatni magamból. ------------------------------------------------------------ OH AND IF I HAD A BRAIN i'd be cold as a stone ------------------------------------------------------------ Belső tulajdonságok Szeret: a családja, varázslat, segíteni, csokoládé, az otthona Nem szeret: veszekedés, gumicsizma, sötét varázslatok, erőszak, cigarettafüst Jellem: Kifejezetten zárkózott, visszahúzódó embernek tartom magam, aki talán csak a családja körében nyílik meg annyira, hogy igazán önmaga lehessen. Mióta a süveg a Griffendélbe osztott, azóta keresem magamban ezeket a tulajdonságokat, szerintem nem túl sok sikerrel. Apa mindig azt mondja, nálam kitartóbb embert nem ismert még soha, amit kitűzök magam elé, azt tűzön-vízen át, ha kell, de elérem. Tényleg nem adom fel könnyen, makacsul tartom magam az elképzeléseimhez. Emellett azt hiszem, rémesen kíváncsi vagyok, és amennyire félős nyuszi néha, annyira bátor oroszlán, amikor valamit meg akarok tudni. A rám leginkább jellemző tulajdonság azt hiszem mégis az, hogy örök álmodozó vagyok, folyton a múlton rágódom és tépelődöm, nem tudom elfelejteni, ami történt, és néha azt kívánom, bárcsak minden másképpen lett volna... ------------------------------------------------------------ BEHIND THE TEARS, INSIDE THE LIES a thousand slowly dying sunsets ------------------------------------------------------------ Egyéb Patrónus: nem vesz fel állati alakot Mumus: magány Edevis tükre: visszakapni az édesanyját Ház: Griffendél volt Pálca: kilenc és egynegyed hüvelyk, rugalmas, cseresznyefa, unikornis szőr maggal, remekül lehet vele bűbájt végrehajtani Háziállat: egy bagoly, Glencoe Play by: Kristen Stewart ------------------------------------------------------------ GUESS THE LONELINESS CAME KNOCKING no one needs to be alone, oh singin' ------------------------------------------------------------ Előtörténet Halk kopogtatás zavarta meg a reggelinket. Hétvégenként általában én is inkább apával vagyok, mint egyedül a lakásban, most pedig, mivel tavaszi szünet volt a Roxfortban, az öcsém is itthon volt. - Keith, kérlek hozd ide a postát! – adta ki az utasítást apa, miközben orrán a helyére igazított a szemüveget, és lapozott egyet valamelyik mugli napilapban. - Majd Birdy idehozza – vont vállat Keith, aki reggelente a leglustább lény tudott lenni a földön. Apától persze, bezsebelt egy szúrós pillantást, aki aztán rám nézett az újság fölött. - Éire, menj a levelekért! - Majd Keith – öltöttem nyelvet az öcsémre, de aztán mégis felemelkedtem a székemről, és a dél briósomat a számba tömve, az ablakhoz csoszogtam. Beengedtem szerencsétlen madarat, majd elvettem tőle a Reggeli Próféta aktuális számát, és leoldottam a lábáról a rákötözött levelet. – Mit hoztál nekem, Glencoe? – kérdeztem lágyan a bagolytól, akit még én neveztem el így. Persze, az öcsém szerint normális ember nem nevezi el a háziállatait mészárlások helyszíneiről, de nekem ez nem jelentett problémát. Hagytam, hogy Glencoe a briósom másik felére egy óvatlan pillanatban lecsapjon. Elkezdtem széthajtogatni a gyűrött kis pergamenlapot, és mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy Poppy nénikémtől jött az üzenet. Poppy néni anyukám nővére, kicsit szigorú, egyes esetekben meglehetősen konzervatív álláspontú, de velem azt hiszem, mindig is elnéző és kedves volt. Azt hiszem, végül is ő volt az, aki meggyőzött, hogy a gyógyítói pályát válasszam, sőt még ajánlólevelet is írt a Szent Mungónak, hogy alkalmazzanak engem. Azóta is mindig kérdezget, hogy szeretem-e a munkámat. Gondoltam, ez is a szokásos üdvözlés, illetve biztos csak érdeklődik a hogylétünk felől. - Kitől jött? – kérdezte Keith, miután a levelet a tányérom mellé téve visszaültem az asztalhoz. - Poppy – válaszoltam röviden, és újratöltöttem a poharamat töklével. - Na és mit írt a drága nénikétek? – érdeklődött apa, de fel sem nézett a Prófétából. Úgy tűnik, a mugli világ hírei után szeretne tisztában lenni a varázsvilág újdonságaival is. - Még nem olvastam – tártam szét a kezemet. Apa úgy nézett rám, utálja, ha valamit halogatunk, ezért egy lemondó sóhajjal, de feltörtem a pecsétet, és olvasni kezdtem. „Kedves Birdy!” – igen, még ő is Madárkának hív, ahogy mindenki más apán kívül. Ez a becenév még kisebb koromban ragadt rám, Keith „ajándéka” volt. Ekkor még nem tudtam, hogy boszorkány vagyok, és mugli iskolába jártam. Nem voltam éppen népszerű kislány. Törékeny voltam és vézna, mindig a fiúkkal játszottam, mert a lányok kiközösítettek. Akkoriban mindig arról álmodoztam, és folyton azt kívántam, bárcsak madár lehetnék, hogy elrepüljek erről a helyről, ahol sehogy sem tudok beilleszkedni, ha lehetett volna, egyenesen anya karjaiba repültem volna. „Remélem, kellőképpen unod már az Öreg Füstöst!” – Természetesen Edinburgh-ra gondolt. Mi helyiek csak Auld Reekie-nek hívjuk ezt a várost. Minden levelét ezzel kezdi, már csak mosolyogni tudtam rajta. „Nem kérnék tőled ekkora szívességet, de most nagy szükségem van rád. A férjemet a kutatásai Ausztráliába szólítják, én pedig kötelességemnek érzem, hogy elkísérjem őt, de a Roxfort sem maradhat gyógyító nélkül. Itt sok a beteg gyerek, és tudom, te megfelelően el tudnád látni őket, és hamarabb szót is értenél velük. Tudom, szereted a Mungót, de kérlek, vállald el a feladatot, hatalmas terhet vennél le a vállamról.” Ezek után a szokásos búcsúzással zárta sorait, hogy reméli, jól vagyunk, nem veszekszünk sokat, és a többi… Persze, engem már nem érdekelt igazán a többi szöveg. Csak arra tudtam gondolni, ami a fejemben visszhangzott: Igen! Igen! Igen! A tavaszi szünet végére összepakoltam a holmimat, és a diákokkal keltem útra én is, hogy ismét a Roxfort legyen az otthonom egy bizonytalan ideig. Poppy nénikém már várt, és rögtön eligazított, megmutatta a szertárat, az irodát, mit hol tárol, hova tesz, illetve egy hosszú listát is kaptam különféle bájitalokról, amikből hiány volt a készletben. A nénikém ezután magamra hagyott, és azonnal útnak indult. Este izgatottan bújtam ágyba egy könyvvel, de nem igazán tudtam sem az alvásra, sem pedig a könyvemre figyelni. Fázósan összehúztam magamon a takarót, kint zuhogott az eső reggel óta, mostanra már vihar kerekedett. Arra gondoltam, ha most anya itt lenne, ő is olyan büszke lenne rám, mint apa volt, amikor elbúcsúztunk. Tűkön ülve vártam a holnapot, hogy milyen lesz ismét „roxfortosnak” lenni, vajon ki lesz az első betegem, és hogyan fogom teljesíteni a feladatot, amit rám bíztak, és meddig lehetek itt. Hirtelen neszezés szakított ki a gondolataim közül. A Gyengélkedő felől jött a különös zaj. - Poppy! – hallatszott egy meglehetősen erőtlen, tompa kiáltás. Azonnal felpattantam, és kiszaladtam úgy, ahogy voltam, mezítláb, hálóingben, a varázspálcámmal a kezemben, a látvány azonban megbénított. Először nem ismertem fel az alakot magam előtt. A ruhája itt-ott kiszakadt, csurom vizes volt az esőtől, és meggyötörten görnyedt a hozzám legközelebb eső ágy vaskeretére. Ahogy közelebb indult a lábam, felemelte a fejét. Az arca sáros és véres volt, a haja hozzátapadt a sápadt bőréhez. Az ónix szemeiről ismertem fel csupán, az még a pálcám hegyén világító kis fényben is tisztán kivehető volt, az ember veséjébe látott, mint régen, amikor váratlanul felszólított egy-egy Bájitaltan órán, és nem tudtam a választ. Azt hiszem, nem ismert fel, vagy épp pontosan tudta, ki vagyok. Láttam, hogy meginog, az ujjai lassan lecsúsznak a korlátról, és épp időben mozdultam, hogy az összeesni készülő professzort megtartsam. Poppy rendesen felkészített arról, hogy kell ellátni a lódító nebulókat, de arra ki készít fel, mit tegyek egy ájult Perselus Pitonnal a karjaim közt…? ------------------------------------------------------------ GOD KNOWS WHAT IS HIDING in those weak and sunken lives ------------------------------------------------------------ User Neved: Ashley.911 Korod: I am sixteen goin' on seventeen Tapasztalat: 1,5 év plusz-mínusz pár hónap Egyéb: És íme a multi, mert defektes karakter is kell ^^;;

Charles Weasley - átgondolt, átdolgozott (Hogwarts Experience)

CHARLES WEASLEY ------------------------------------------------------------ I BEEN ROAMIN' AROUND , always lookin' down at all i see ------------------------------------------------------------ Adatok Név: Charles Weasley Becenév: Charlie, Charz Kor: 23 év Születési hely, idő: Skócia, Widra St. Capdell, 1973. december 12. Nem: férfi Vér: aranyvér Faj: mágus ------------------------------------------------------------ PAINTED FACES FILL , the spaces i can't reach ------------------------------------------------------------ Család Apa: Arthur Weasley/46 év/Igaz, ebben a családban anya hordja a nadrágot, de apa mindig ott van, amikor kell, persze, néha nagyon ügyetlen tud lenni, talán tőle örököltem, de nagy szíve van, és képes egyszerre az összes gyerekének falazni. Anya: Molly Prewett/46 év/Anya nélkül gyakran nem tudom mihez is kezdenénk. Ha ő nem lenne olyan határozott, gondoskodó és néha szigorú, akkor mi sem így állnánk hozzá az élethez. Testvér(ek): - William Arthur "Bill" Weasley/26 év/Billel a legszorosabb a kapcsolatom a testvéreim közül, ő az egyetlen bátyám, akire én is felnézek, sok mindent tőle tanultam, most pedig remélem, esz valami, amit ő tanul tőlem. - Percival Ignatius "Percy" Weasley/20 év/Percy kissé fennhordja az orrát, és tudom, hogy szégyelli a családját, ő inkább szeretett volna egy értelmiségi, gazdag családba születni, de sajnos, ezt nem mi választjuk. - Fred és George Weasley/18 év/Az ikrek mindig valami csínyen törik a fejüket, rendszerint anya idegeire mennek, én inkább csak jókat derülök azon, hogyan keverik magukat bajba. - Ronald Bilius "Ron" Weasley/16 év/Ron rendkívül okos srác, valójában, az öcsikéim közül vele jövünk ki a legjobban, tetszik, hogy érdeklődik az iránt, amit csinálok. - Ginevra Molly "Ginny" Weasley/15 év/Ginny az egyetlen lánytestvérünk, így az összes Weasley-fiú úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére, nem akarjuk, hogy bajba kerüljön, bár, ez mégis gyakori eset. Egyéb hozzátartozó: Muriel néni - Az egész család ki nem állhatja, én sem tudnám megcáfolni eme állítást. ------------------------------------------------------------ YOU KNOW THAT I , could use somebody ------------------------------------------------------------ Kinézet Szem: kék, távol ülő Haj: eperszőke, vagyis, vöröses, mint a többi Weasleynek, én szeretem, ha kicsit hosszabb, anya viszont a falra mászik tőle Testalkat: izmos, középmagas, sok-sok heggel Öltözék: az egyszerű öltözéket kedvelem, a mugli ruhák különösen kényelmesnek bizonyulnak a hétköznapokban, amit ki nem állhatok, az a dísztalár... ------------------------------------------------------------ AND ALL YOU KNOW , and how you speak ------------------------------------------------------------ Belső tulajdonságok Szeret: sárkányok, csokibéka, kaland, kviddics, Roxfort Nem szeret: feketemágia, félni, egyedül lenni, konfliktusba keveredni, ha elutasítják Jellem: Nem különösebben gondolom magamat összetett jellemnek. Egyszerű, egyenes embernek tartottam személyemet mindig is. Rendben, néha szerencsétlenkedem, de ki nem? Megbízható vagyok, viszont feledékeny, örülök, hogy a saját születésnapomat sikerült megjegyezni, emlékeztetők nélkül talán elvesznék... Határozottnak tartanak, mivel nem félek kimondani, amit gondolok, mindig is megvolt a kellő magabiztosságom. Talán néha túl sok is volt belőle. Felvágós vagyok, vidám, szeretem a tréfákat, azt, ha meghallgatják, amit mondok. A saját magam ura vagyok, ehhez kétség sem férhet, a veszéllyel szinte együtt alszom, folyton keresem a kalandokat, a kihívást, szeretek versengeni, és gyakran csőstül jön hozzám, velem a baj. A szabályok egyértelműen arra vannak, hogy áthágjam őket, ha valaki akadályozni próbál, azzal meggyűlik a bajom. Nem kimondottan vagyok az a birkatürelmű férfi, néha én is van, hogy kiborulok, ennek tetejébe még gyakran el is késem a találkozóimról. Másik oldalról nézve pedig nagyon ragaszkodó és hűséges tudok lenni, ha a barátokról vagy családról van szó, akivel összeveszek, annak nehéz dolga lesz, ha meg akar békíteni. Egyetlen nagy problémával küzdök manapság, hogy a szerelem nem talált még rám. De remélem, egy olyan lány van a láthatáron, akiért megérte eddig várni ------------------------------------------------------------ COUNTLESS LOVERS , under cover of the streets ------------------------------------------------------------ Egyéb Patrónus: sárkány Mumus: hajvágás Edevis tükre: saját család Ház: Griffendél volt Pálca: tizenhárom és egynegyed hüvelyk fenyő, kellemesen rugalmas, sárkányszívizomhúr maggal Háziállat: Norbert, azaz inkább Norberta, a norvég tarajos sárkány, akit Hagridtól vettem magamhoz. Play by: Christopher Egan ------------------------------------------------------------ I HOPE IT'S GONNA MAKE , you notice someone like me, ------------------------------------------------------------ Előtörténet Molly és Arthur Weasley második fiúgyermekeként láttam meg a napvilágot, a London mellett fekvő Widra St. Capdell nevű teleülésen. Ez egy csendes kis település, a lakosság pedig csak varázslókból és boszorkányokból áll. Tipikusan az a festői szépségű, angol táj, amibe könnyen beleszeret az ember, és nehezen engedi el. A legkorábbi emlékeim hat éves koromból valók. A bátyám, Bill akkor tanított meg repülni. Egy régi, rossz, makacs seprűn ültem sosem akart igazán engedelmeskedni, párszor le is dobott, de már akkor élveztem az egészet. Amikor én jöttem, Odú volt az otthonunk., és ez azóta sem változott semmit, kivéve a néhány újítást, és a kertet. Nem volt sem túl nagy, sem pedig igazán fényűző sem, de szerettünk ott élni, takaros kis ház. Boldog gyerekkorom volt, szerető családban nőttem fel, Billel mindig is közel álltunk egymáshoz, a kisebb testvéreimre pedig úgy vigyáztam, és tanítottam őket, mint ahogy a bátyám tette velem. Példát akartunk mutatni, és felelősségteljesen viselkedni. Az első évem a Roxfortban felejthetetlen volt. A Griffendélbe kerültem, apa és anya tudták, hogy oda fog beosztani a süveg, hiszen a család talán összes tagja oda került. Na, jó, fogalmam sincs a Weasleyk történelméről, csak a fontosabb mozzanatokat jegyeztem meg, nem volt túl izgalmas sztori. Sokat hallottam már az iskoláról, de azok a történetek mind-mind semmit sem értek, amikor a saját szememmel láthattam mindazt. A hatalmas asztalokat a Nagyteremben, az elvarázsolt mennyezetet, a nagy lakomákat, a kastélyt magát, a szeszélyes lépcsőket, amik mindig elvittek valahova, a Feneketlen tavat, és a sötét Tiltott Rengeteget. Az iskolai éveim alatt, folytonos szabályszegőnek számítottam, sok ponttal karcsúsítottam a házamat, de sokat is köszönhettek nekem. Komolyan mondom, egész okos kissrác voltam, sőt a jegyeim néha már Billét is utolérték. Viszont, mint kiderült már az első repülés órámon, a Kviddicshez van igazi tehetségem. Azonnal bekerültem a Griffendél csapatába, mint fogó. Fürge voltam, már akkoriban is magasabb, mint a velem egyidős fiúk, és gyors. Nagyon gyors. Velem mindenkit lemostak a pályáról, aztán később beválogatták, az ikreket is, mint terelők. Félelmetesen jó csapatot alkottunk, később megörököltem a kapitányi posztot is. Azokban az években csak mi kaptuk a kupát, a többi háznak esélye sem volt. A többi diákévem is hasonlóan eseménydúsan telt, hiszen barátkozós, csintalan kölyök voltam, rengetegen kedveltek az iskolában, köztük a tanárok is. Hagriddal, aki ekkor még nem tanított, csupán a Roxfort kulcs- és háztájőrzője volt, rögtön közös érdeklődési kört találtunk. Nagyon szerettem egy hatalmas bögre, forró tea mellett hallgatni a meséit sárkányokról, háromfejű kutyákról, durrfarkú szúrcsókokról, és biztosan tudtam, hogy vele ez a sok kaland valóban megtörtént. Akkoriban kezdtek el érdekelni az ilyesféle fenevadak. Ez a szenvedély végül sosem múlt el, pedig anyám mindig mondta "Majd kinövi!". Ötödikben, az RBF-vizsgák után kezdtem el járni Melanie Lawrence-szel, és hamar mi lettünk az iskola legnépszerűbb szerelmespárja, ám ez nem tartott sokáig, ugyanis egy hollóhátas srác lecsapta a kezemről a fent említett hölgyet, máig sem értem, hogyan történhetett, hiszen, sokkal helyesebb voltam, mint a másik fiú. Ezek után, végképp kiéleződött egyfajta versenyszellem, hogy visszahódítsam Melanie-t, de sikertelen próbálkozás volt, bár. legalább abban az évben is lealáztuk a Hollóhátot kviddicsben, és ismét a miénk lett a kupa. Hetedévben, az egyik meccsen kint ült egy igen fontos ember. Mint kiderült, a Mágiaügyi Minisztérium küldötte volt, éppen ifjú tehetségekre vadászott, s engem választott ki. Ajánlatot kaptam, hogy ha befejeztem a roxforti tanulmányaimat, vagyis letettem a RAVASZ-t, akkor csatlakozhatok a nemzeti válogatotthoz. Anya sírva fakadt, amikor megtudta. A testvéreim és iskolatársaim pedig példaképként néztek rám. Még a Próféta is írt rólam cikket. Egyszerre még népszerűbb lettem, mint voltam, és nagy volt a felhajtás. Még én is a saját szemeim előtt láttam magam, ahogyan ott feszítek a seprűn, lobogó, nemzeti színű talárban, a tömeg éljenez, és ujjaim közözz ott verdes az aranycikesz. Nem fogadtam el. Mondanom sem kell, hatalmas csalódásként élte meg a családom és a válogatott is. Nem tudom, miért is döntöttem így akkor, de egy percig sem bántam meg. Vonzott a kaland és a veszély, így, amikor hallottam egy sárkányrezervátumról Romániában, egyből oda vitt az utam. Ott addig kérleltem a főnököt, míg végül megengedte, hogy én is ott dolgozhassak. Először természetesen, csak az aljamunkákat csinálhattam, nem is engedtek sárkányok közelébe vagy három hónapig, de aztán megismertem az ottani csapatot, és egyből sikerült beilleszkednem. - Új vagy itt? - kérdezte tőlem rögtön egy barátságosnak tűnő, számomra eddig ismeretlen varázsló. Kicsit alacsonyabb volt nálam, bár nem sokkal, sötétbarna haja volt, barna szemei , sportos estalkata, és furcsa akcentussal beszélte a nyelvet. - Igen, de remélem, hamar megszokom az itteni időt, és közös hangot találok a csapattal - válaszoltam neki őszintén. - Sokfelől érkeznek ide kutatók és szelídítők? - néztem végig a vegyes társaságon. - Tudod, ide senki sem kerül be, csak meghívás alapján dolgozhat itt az ember - magyarázta a fiú komolyan. - Nagy szerencséd van, azt hiszem, szimpatikus voltál a főnöknek - biccentett aztán a pocakos, bajszos, középkorú mágus felé. - Ő az egyetlen, aki tényleg idevalósi, Rosie svéd, Hans német, Loukas Görögországból jött, Kirill orosz származású, Alice Kanadában született, Luanna mexikói, igazi spanyol temperamentummal, én pedig David vagyok, Magyarországról. Közben igyekeztem a tekintetemmel követni a bemutatott embereket, és később megismerni őket. Kiderült, hogy az egyetlen közös nyelv, amit értenek az angol, így nekem könnyű dolgom volt, valamint néhányuk nevét szintén angolra fordították, hogy mindenki számára érthető legyen. Rosie a csapat esze volt, az alacsony, szőke asszony mindenhez értett, és mindent pontosan ki tudott számolni, Hans a nagydarab, szigorú férfi nem sokat beszélt, de annál ügyesebben bánt a különféle szerszámokkal, ő építette a rezervátum legtöbb részét. Loukas és Kirill nem sokat tartózkodtak a tábor területén, ők kutatták fel a környéken élő sárkányokat, ők voltak a mi kalandoraink. Alice volt az, aki ellátott minket, a sérüléseinket kezelte, és rendszerint főzött ránk - de még hogy, és milyen finoman.! Lua David kedvese volt, aki a kibújt sárkányokat gondozta, mi pedig Dave-vel, aki idővel a legjobb barátommá vált, hiszen hasonló korúak és érdeklődésűek voltunk. A miénk volt a legveszélyesebb munka, mi a befogott, felnőtt sárkányokkal vívtunk néha vérre menő küzdelmet, hogy megszelídítsük azokat. Minden kockázat és veszély ellenére, imádtam azt a munkát. Más volt, mint a Kviddics iránti rajongásom, de szerettem. Idővel megtanultam, hogyan bánjak a sárkányokkal, és eredményes munkát végeztem. Ron öcsém mindig áhítattal hallgatta a történeteimet. Ritkán látogattam haza, hiszen elfoglaltak voltunk, de '93 nyarán az egész család Egyiptomba utazott, ahol Bill bátyám átoktörőként dolgozott. A nyár érdekesen telt. Jó volt újra látni őt, és beszélni vele. Meg persze, a többiek is hiányoztak, akkor szembesültem azzal is, hogy a húgom, Ginny, milyen nagylány lett. A legemlékezetesebb emlék mégis az volt, amikor Fred és George megpróbálták bezárni Percyt egy piramisba. Nem csak azért, mert őt volt a legviccesebb átverni, de azért is, mert a nyaralás alatt végig a könyveit bújta, és fontoskodott, amivel az ikrek agyára ment. Majd ismét visszatértem Romániába, ahol előléptettek, és a főnök helyetteseként dolgozhattam, valamint kitaníthattam az újoncokat. Csak két évvel később tértem vissza Angliába, mert megnézhettük a Kviddics Világkupát. Életem egyik legizgalmasabb élménye volt. Apával és Billel a két csapat esélyeit latolgattuk. A két iker pedig ismét hozta a formáját, fogadást kötöttek Bumfolttal, hogy Írország lesz a győztes, de a cikeszt mégis Krum kapja majd el. Azok a lököttek 37 galleont, 15 sarlót és 3 knútot tettek fel, amit végül meg is nyertek. Nekem már akkor gyanús volt a fickó, amikor minden ellenkezés nélkül kifizette. Mint később kiderült, Bumfolt leprikón aranyat adott, amik később el is tűntek. Abban az évben rendezték meg a Trimágus Tusát is. Lua és David ezúttal velem tartott Angliába. Az első próbán sárkányokkal kellett megküzdeniük a kiválasztottaknak, amiket mi szelídítettünk meg. Egyik sem volt egy kezes bárány, de a Magyar Mennydörgő különösen engedetlen volt. Ron nem egyszer meglátogatott a Rengetegben, úgy tűnt, érdekli a munkám, én pedig szívesen mutattam neki néhány dolgot, például, hogy kell őket megetetni. A tusa után azt rebesgették, hogy Tudjukki visszatért. Én elhittem, hiszen a családom is Harry Potterrel volt, akit egy kedves, őszinte fiúnak ismertem meg. Akkor léptem be a Főnix Rendjébe. Csupán elővigyázatosságból, hogy ha sor kerülne egy ütközetre. Dumbledore visszaküldött Romániába, hogy próbáljak meggyőzni külföldi varázslókat is. Talán még veszélyesebb vállalkozás volt, mint a sárkányászat. Többen ugyanis, inkább próbáltak megölni, mint csatlakozni a Rendhez. - Charlie! - David alig hallhatóan suttogta a nevem, a pálcáján apró kis fénygömb világított, fogalmam sem volt, mit akar az éjszaka közepén. - Megtámadtak minket! Itt vannak a halálfalók! Rémülten ugrottam ki az ágyból, magamhoz szorítottam a pálcámat, és követtem a barátomat, bárhová is vezetett. Ahogy kiértünk a ház biztonságából , meghallottam a kiáltásokat. Átkok csattantak, fekete taláros alakok suhantak, fájdalmas nyögések, sárkányok üvöltése. Kitéptem magam David szorításából, és belevetettem magam a harcba, ő követett. Bár ne tette volna. A következő pillanatban már a földön láttam, egy vértócsában. Tudjukki csatlósai elmenekültek, David pedig meghalt. Nehéz volt elhinni, hogy nincs többé, és még nehezebb volt túlélni a napokat nélküle. Fájt elveszíteni a legjobb barátomat. Ezek után már nem találtam a helyem a rezervátumban, nem volt maradásom többé. Ezek után kötelességemnek éreztem, hogy visszamenjek Skóciába, így útra keltem, hogy szembenézzek akár egy sötét jövővel is, és megkeressem a fényt. Újra a Roxfortban vagyok, ismét gyerekek vesznek körül, és most én vagyok a Legendás Lények Gondozása tanár. Professzor. Én. Egy kicsit hihetetlen, ettől mindig egy ősz, szakállas, öreg Charlie jut az eszembe, de szerencsére ez nem így van. Üldöztem már egy villámgyors és nagyon kicsi aranylabdát, küzdöttem már sárkánnyal, kutattam fel varázslókat, harcoltam a halálfalók ellen, most én tanítom a jövő nemzedékét, és cseppet sem unatkozom. Mindig van részem egy kis kalandban, és tudom, az élet sosem áll meg. ------------------------------------------------------------ OFF IN THE NIGHT , while you live it up ------------------------------------------------------------ User Neved: Ashley.911 Korod: I am sixteen goin' on seventeen (: Tapasztalat: 1,5 év plusz-mínusz néhány hónap Egyéb: Én a pelyhet szeretem...

Kurt Hummel (Glee Club)

HUMMEL; kurt elizabeth 18 • május, 27, '94 • karrieristák • Porcelain/The Queen Freak moment in my life Az ajtó kinyílt, és félig kilépett egy szürke szvetteres, kövérkés, rakott szoknyás nő valami idétlen klumpában. Iszonyú outfitje volt a nőnek, de úgy döntöttem, kedvesen mosolygok, és nem teszem szóvá még véletlenül sem, hogy sem az alkatához, sem a bőrtónusához nem passzolt a szerelése. Lerítt róla, hogy asszisztens. Valahogy megérzem az ilyet. Talán, mindig is bennem volt egy ilyen hatodik érzék. Bezzeg én kívülről is igyekeztem legjobb formámat nyújtani a Vouge.com állásinterjúján. Először is halványkék zakót viseltem fehér inggel, vékony, angol nyakkendővel. Abból is a fekete színt részesítettem most előnyben. A nadrágom tökéletesen illett a zakóhoz, természetesen, élére vasalva vettem föl, a cipőm fekete, lakk öltönycipő volt, emellé egy régies hatású, barna aktatáskát választottam, így keveredett a megjelenésemben a mai stílus, és a vintage hatás. Talán ezért is lepett meg annyira, hogy az asszisztens, egészen pontosan a Vouge.com egyik alkalmazottja így képviselte a New York-i elit divatját. Egyszerűen… nem találtam rá szavakat. Már jó ideje vártam, sokakat érdekelt az álláslehetőség, a kis váróterem szinte dugig volt a jelentkezőkkel. Az én figyelmemet, az igazat megvallva, Rachel hívta fel erre a soha vissza nem térő alkalomra, és persze, hosszas gondolkozás után úgy döntöttem, megpróbálom, hiszen semmit sem veszíthetek. Maximum nem nyerem el a tetszésüket… Miközben behívták a következő embert és az utána következőt, majd az azutánit, én elmerengtem a gondolataim között. Furcsa volt itt állni a felnőtt lét kapujában. Már nem vagyok Glee-klubos, nem öntenek reggelente lötyit az arcomba, nem beszélnek a hátam mögött, nem szólják meg a manikűrözött körmeimet vagy a legújabb flitteres felsőmet, ami minden bizonnyal egy neves márkát képviselne. Mind szétszéledtünk, és néha, sőt, sokszor hiányzik a Warblers, a Glee, a McKinley és a gimis évek, az össze árnyoldalával együtt. Hihetetlen, hogy véget értek, és most már egyedül kell végigmennünk az úton, ami a csúcsra vezet minket. Nincs ott sem apa, sem Mr Shue, hogy segítsen minket, itt már egyedül kell megoldani a problémáinkat. El kell engednünk a szülők, tanárok kezét, és ideje, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Mert ha egy megvalósult, mindenki szeretné, ha a többi álma is erre a sorsra jutna. Ám nem az iskola az egyetlen, ami hiányzik. Az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az életembe, és ez már sosem fog változni, úgy hiszem, de Rachelen kívül, nincs akinek megmutathatnám. Bár lenne egy hely, ahol hallathatnám a hangom. Csupán azt szeretném elérni, hogy eljusson az emberekhez a zeném. Szeretném, ha megérinteném vele őket. Mint engem Blaine Anderson, mikor megismerkedtünk. Velünk minden rendben, igaz, hogy messze vagyunk egymástól, már-már lehetetlenül messze, és nem telik el úgy nap, hogy ne érezném a hiányát, de ő mindig tudja mit mondjon nekem, ha le vagyok törve. Bár most is itt lenne, hogy a fülembe suttogjon egy-két biztató szót, összekulcsolná a két kezünket. A telefonom képernyőjére néztem, és Blaine határozottan, mégis gyengéden mosolygott a kijelzőjén. Ettől nekem is mosolyognom kellett. -Mr Kurt Hummel? – A nő ízléstelen ruhában ismét kijött, és az én nevemet szólította. Most én jövök. És tudom, hogy képes leszek rá, valahogy érzem… Ez az első lépés, amit önállóan teszek, nem kell már a támogatás, meg tudom csinálni, sőt, meg akarom mutatni, hogy nálam jobban senki sem tudja megcsinálni. Na, erre mit léptek? Felnyaláboltam magam mellől a táskámat, és magabiztosan, egyenes háttal, levakarhatatlan, boldog mosollyal elindultam az állásinterjúra. about me Tudtad hogy...? → énekeltem a Broadway színpadán → bálkirálynő is voltam → az első csókom isteni volt → imádom a jégkrémet → fülig szerelmes vagyok Példakép: Lisa Minelli, Coco Chanel Életcél: Sikeres divattanácsadónak lenni, és tovább menetelni a hírnév felé, ami az énekesi pályát illeti. Emellett, remélem, hogy mindig lesz egy társam az úton, szeretném, ha ez az ember, Blaine lehetne. Ragaszkodás → ha egyszer valakit a szívembe zárok, nehezen engedem el. Ambíciók → tudom, hogy mit akarok az élettől, vannak terveim, és azon vagyok, hogy elérjem őket. Maszk → amit régebben viseltem, hogy ne lássa senki, mennyire bánt a sok előítélet. Érzelmek → amiből kicsit talán túl sok is van egyszerre, nagyon érzékeny típus vagyok.. Tehetség → hál' Istennek van belőle, nem is kevés, a zene az életem része. Stílus → egyedi és mindig a legújabb divat szerinti, természetesen az alkalomhoz illő. Haj → sötétbarna, újabban világos melírral, tökéletesen beállítva minden szála. Szemek → kékeszöld, távol ülő, és mindig lelkesen csillog. Ajkak → csókolni születtek, mindig széles mosoly játszik rajtuk, a pozitív benyomás érdekében. Alkat → magas, nem túl izmos, de nekem így jó, és úgy érzem, másnak is tetszik.