Alibi:
Már a gyerekkorom sem olyan volt, amit elképzel magának az ember, amit
ideálisnak tartanak mások. Bár édesanyám nagyon szeretett, alkoholista
apám nem nézte jó szemmel, sőt, féltékeny volt rám, amiért Rebecca
Banner a fiát imádja iszákos férje helyett. A szemem láttára gyilkolta
meg. Belém égett anyám rémült arca, és hogy tehetetlen voltam apámmal
szemben. Apám kötelezett arra, hogy hallgassak a történtekről, amikor a
bíróság kihallgatja, de ez sem segített, elmegyógyintézetbe zárták.
Akkori
sérelmeimet unokatestvérem, Jen enyhítette, akivel szorosan kötődünk
egymáshoz. Az ő közelsége még ha csak pillanatokra is, de feledtette
velem a történteket.
Tudományos középiskola után rengeteg helyre
jelentkeztem a biztonság kedvéért. Az atomfizika mindig is vonzott, így
olyan egyetemeken folytattam a tanulmányaimat, ahol elsajátíthattam a
szükséges tudást. Új-Mexikóban éltanuló voltam, és több helyre is
nyertem ösztöndíjat, így néhány szemesztert máshol tanulhattam, és végső
soron a diplomát is Kaliforniában szereztem meg.
A tanulmányok után
visszatértem Új-Mexikóba, meglehetősen a szívembe zártam a helyet, még
ha nem is volt fényűző vagy stressztől mentes. Mivel sehol máshol nem
kaptam munkát, ezért az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának
nukleáris kutatóbázisára kerültem, a Sivatagi Bázisra, ez volt az
egyetlen hely, ahol alkalmaztak. Ott ismertem meg „Mennydörgés” Ross
tábornokot, a légierő egy tisztjét, a bázis parancsnokát, valamint
lányát, Bettyt. Betty csodálatos, gyönyörű, és egy szempillantás alatt
elcsavarta a fejem, nem kis meglepetésemre, az érzéseimet is viszonozta.
Persze, a munkaköröm nem az volt, hogy Bettynek udvaroljak, sokkal
inkább kellett felügyelnem és megterveznem a „gamma bomba”, vagy
„G-bomba” elkészítését, egy nukleáris fegyverét, mely hatalmas
gammasugárzást bocsátott ki.
Ekkoriban engedték ki apámat, Briant az
intézetből, egész pontosan tizenöt év után. Újra látni őt mérhetetlen
felindultsággal töltött el. Hiszen anyám még mindig élhetne, ha ő nincs,
és ő pedig csak gőgösen megállt előttem, számon kérve rajtam azt a
segítséget, amit megtagadtam tőle. Nem akartam, hogy szabaduljon az
intézetből, ahová való volt. Dühömben lesújtottam rá, ő megtántorodott, a
fejét pedig beverte egy sírkőbe. Azonnal meghalt, nem volt visszakozás.
A testét elföldeltem, és akkor már nem csak az indulattól, a
következményektől való félelmemben is reszkettem. Az, hogy nem emiatt
kellett később félnem, az a sors döntése volt, ugyanis tesztelésre
került sor, a bomba készen állt, és én végig akartam nézni, hogyan
működik a találmányom. Ekkor egy civil - bizonyos Rick Jones - átjutott a
biztonságiakon és behatolt a tiltott területre, odaszóltam az illetékes
kollégának, hogy késleltesse a visszaszámlálást, amíg én biztonságba
juttatom őt. De nem tette, és ez megpecsételte az egész életemet. A
teszthelyszínre futva érkeztem, Ricket egy védőárokba löktem, de nekem
már késő volt fedezéket találni. Talán jobb lett volna, ha meghalok,
néha ilyen gondolatok keringenek a fejemben. Követhettem volna Rebeccát,
Briant, és nem kellene így élnem. A bomba robbant, engem pedig magas
töltésű rádioaktív részecskék sugárzása ért, nem ölt meg a sugárzás,
hanem még aznap éjjel, Jones szeme láttára átalakított egy szörnyűséges
és erős lénnyé, mely keresztültört a bázison.
Akkor még ide-oda
változtam, hol Bruce voltam, hol pedig az akkor még szürke és sokkal
kisebb Hulk. Nem voltam teljes tudatában tetteimnek, legtöbbször fehér
foltok maradtak, és azon csodálkoztam, hogyan kerültem meztelenül a
város másik végére. Meglepően sokáig titkoltam, hogy én vagyok a Hulk
néven hírhedté vált szörny, egyedül Rick tudta. Végül persze, nem volt
maradásom, amikor üldözni kezdtek, mert nyilvánvalóvá vált a dolog.
Kétségbeesetten zárkóztam el a világ elől, keresve mindenféle gyógymódot
ami talán visszafordíthatná a gammasugárzást. Elvágtam magam Bettytől,
Ricktől, és visszahúzódtam. Az egyetlen dolog ami érdekelt immár a zöld
lény elleni harc volt.
Egy titokzatos Mr Blue sietett a segítségemre.
Miatta merészkedtem ki búvóhelyemről, hogy aztán újra felfedezhessem,
Betty még mindig szeret, úgy is, hogy mindent tud, és az én érzéseim is
változatlanok iránta. Ki akartuk dolgozni Blue-val és Bettyvel azt az
eljárást, melynek segítségével uralhatom a bennem élő szörnyet, aki
akkor veszi át az irányítást fölöttem, ha az adrenalinszintem az egeket
verdesi. Egy félresikerült beavatkozás során jött létre egyik
ellenségem, Förtelem, akit még abban az évben sikerült legyőznöm, bár
biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. A zöld fickó ezúttal Bruce és
Betty életét is megmentette, igaz, hogy New York egyik negyedét,
Harlemet, a földig rombolta, de hálás voltam.
Ekkor hoztam eddigi
életem legfájóbb, legnehezebb döntését. Ismét elhagytam Bettyt.
Visszatértem Új-Mexikóba, ami számomra nyugodtabb környezet volt, mint a
nyüzsgő Nagy Alma, és annak szenteltem az időmet, hogy elsajátíthassam
az önhipnózis képességét. Amíg nem tudtam részben vagy teljesen az
irányításom alatt tartani Hulkot, veszélyt jelentettem mindenkire, és
soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha bántom őt. Az apja volt az,
aki miatt ezzel kellett együtt élnem, aki miatt szembe kellett szállnom
Förtelemmel, mégsem tudtam nem szeretni a lányát. És próbáltam feladni,
hogy könnyebb legyen, próbáltam megölni magam, de valahányszor pisztolyt
dugtam a számba, a zöld, a másik kiköpte. Az önhipnózis volt az
egyetlen mentsváram.
Nem telt el olyan sok idő, három vagy talán
négy év, amikor Natasha Romanoff ügynökkel néztem farkasszemet egy
idegen házában. Nem is sejthettem még akkor, hogy önostorozó,
önmegtartóztató életmódomnak vége lesz. A Bosszúállók olyan gyorsan
jött, hogy követni sem tudtam az eseményeket, csak sodródni az árral. Az
új kaland során nemcsak önmagammal, társaimmal, de ellenségünkkel,
Lokival is szembenéztem, és egy villámcsapásra kreáltak szuperhőst az
általam sokáig annyira gyűlölt zöldből.
Indíték:
Jó szándékú ember vagyok, intelligens, kedves és meglehetősen türelmes.
Moralitásom elnyomja az érzelmeimet, sosem hagynám, hogy annak a
maroknyi embernek, akik közel állnak hozzám bármi bajuk essen. Az
újonnan megismert emberekkel szemben bizalmatlan vagyok, és sokszor
érzem azt, hogy éppen csak megtűrnek, időzített bomba vagyok, amitől
félnek, és nem akarnak maguk mellett tudni. Kezdetben a Bosszúállók is
hasonló érzéseket tápláltak irányomban, és kételkedtek abban, hogy
kordában tudom tartani Hulkot. A másik, a zöld megtestesíti azt a
haragra és vadságra való képességet, amit emberi alakomban elnyomtam
egész életemben. Igyekszem minél inkább arra törekedni, hogy elérjem,
hogy az öntudatom ne vesszen el az átalakulás során, de vannak
pillanatok, amikor képtelen vagyok kordában tartani a szörnyet, avagy
hőst, bárhogy nézzük is.
Kapcsolata a S.H.I.E.L.D-el: Bosszúállók
Családja: Dr. Brian és Rebecca Banner - meghaltak
Jennifer Walters -25- unokatestvér
Ismert előfordulási helyei: Stark torony, saját otthona, Új-Mexikó
Háttér:
Atomfizikát tanultam Navapoban, Új-Mexikóban, a Sivatag Állami
Egyetemen, egy ideig a Pennsylvania Állami Egyetemen is, doktori
diplomámat (PhD) a Kaliforniai Technológiai Intézetben szereztem
atomfizikából
Előzőleg elkövetett bűncselekmények: Apám megölése, Harlem és Új-Mexikó lerombolása stb...
Text by Sigyn, Coded by Gemma A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése