Birdy le Hore (Hogwarts Experience)

Blair Éire le Hore ------------------------------------------------------------ GOD KNOWS WHAT IS HIDING in those weak and drunken hearts ------------------------------------------------------------ Adatok Név: Blair Éire le Hore Becenév: Birdynek hív mindenki, kivéve apát, ő Éire-nak Kor: 22 Születési hely, idő: 1973. április 9 - Edinburgh, Skócia Nem: nő Vér: félvér Faj: mágus ------------------------------------------------------------ FIERY THRONES OF MUTED ANGELS giving love but getting nothing back ------------------------------------------------------------ Család Apa: Bruce le Hore/49/Apával remek a kapcsolatunk, megbízunk a másikban, és mindig ott van, ha szükségem van a biztatására, ő az, aki mindig tudja, mit kell mondani, mikor magam alatt vagyok. Anya: Ireland le Hore/43 lenne/Anya mugli volt, és egy fantasztikus ember, akit ideje előtt veszített el a család. A vitákat mindig ő simította el, és tudta, hogyan tegyen igazságot köztem és az öcsém közt. Testvér(ek): Keith le Hore/17/Keith rendkívül vicces fiú, igazi tréfamester volt már kicsinek is, aki első számú küldetésének a nővére bosszantását tekinti. Ma már szerencsére kezdi kinőni. Egyéb hozzátartozó: Poppy Pomfrey/Édesanyám nővére, a nagynéném. Jóban vagyunk, azt hiszem, velem mindig is kivételezett, és javasolta, hogy én is gyógyító legyek. ------------------------------------------------------------ PEOPLE HELP THE PEOPLE and nothing will drag you down ------------------------------------------------------------ Kinézet Szem: csokoládébarna, mandulavágású Haj: barna, legtöbbször kiengedve, bájitalfőzéskor összefogva Testalkat: középmagas, vékony, törékeny, kissé talán fiús alkat Öltözék: Az átlagos darabokat kedvelem leginkább, farmer, póló, kockás ing. Nem sokszor öltözöm ki, akkor is próbálok minél kevesebbet mutatni magamból. ------------------------------------------------------------ OH AND IF I HAD A BRAIN i'd be cold as a stone ------------------------------------------------------------ Belső tulajdonságok Szeret: a családja, varázslat, segíteni, csokoládé, az otthona Nem szeret: veszekedés, gumicsizma, sötét varázslatok, erőszak, cigarettafüst Jellem: Kifejezetten zárkózott, visszahúzódó embernek tartom magam, aki talán csak a családja körében nyílik meg annyira, hogy igazán önmaga lehessen. Mióta a süveg a Griffendélbe osztott, azóta keresem magamban ezeket a tulajdonságokat, szerintem nem túl sok sikerrel. Apa mindig azt mondja, nálam kitartóbb embert nem ismert még soha, amit kitűzök magam elé, azt tűzön-vízen át, ha kell, de elérem. Tényleg nem adom fel könnyen, makacsul tartom magam az elképzeléseimhez. Emellett azt hiszem, rémesen kíváncsi vagyok, és amennyire félős nyuszi néha, annyira bátor oroszlán, amikor valamit meg akarok tudni. A rám leginkább jellemző tulajdonság azt hiszem mégis az, hogy örök álmodozó vagyok, folyton a múlton rágódom és tépelődöm, nem tudom elfelejteni, ami történt, és néha azt kívánom, bárcsak minden másképpen lett volna... ------------------------------------------------------------ BEHIND THE TEARS, INSIDE THE LIES a thousand slowly dying sunsets ------------------------------------------------------------ Egyéb Patrónus: nem vesz fel állati alakot Mumus: magány Edevis tükre: visszakapni az édesanyját Ház: Griffendél volt Pálca: kilenc és egynegyed hüvelyk, rugalmas, cseresznyefa, unikornis szőr maggal, remekül lehet vele bűbájt végrehajtani Háziállat: egy bagoly, Glencoe Play by: Kristen Stewart ------------------------------------------------------------ GUESS THE LONELINESS CAME KNOCKING no one needs to be alone, oh singin' ------------------------------------------------------------ Előtörténet Halk kopogtatás zavarta meg a reggelinket. Hétvégenként általában én is inkább apával vagyok, mint egyedül a lakásban, most pedig, mivel tavaszi szünet volt a Roxfortban, az öcsém is itthon volt. - Keith, kérlek hozd ide a postát! – adta ki az utasítást apa, miközben orrán a helyére igazított a szemüveget, és lapozott egyet valamelyik mugli napilapban. - Majd Birdy idehozza – vont vállat Keith, aki reggelente a leglustább lény tudott lenni a földön. Apától persze, bezsebelt egy szúrós pillantást, aki aztán rám nézett az újság fölött. - Éire, menj a levelekért! - Majd Keith – öltöttem nyelvet az öcsémre, de aztán mégis felemelkedtem a székemről, és a dél briósomat a számba tömve, az ablakhoz csoszogtam. Beengedtem szerencsétlen madarat, majd elvettem tőle a Reggeli Próféta aktuális számát, és leoldottam a lábáról a rákötözött levelet. – Mit hoztál nekem, Glencoe? – kérdeztem lágyan a bagolytól, akit még én neveztem el így. Persze, az öcsém szerint normális ember nem nevezi el a háziállatait mészárlások helyszíneiről, de nekem ez nem jelentett problémát. Hagytam, hogy Glencoe a briósom másik felére egy óvatlan pillanatban lecsapjon. Elkezdtem széthajtogatni a gyűrött kis pergamenlapot, és mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy Poppy nénikémtől jött az üzenet. Poppy néni anyukám nővére, kicsit szigorú, egyes esetekben meglehetősen konzervatív álláspontú, de velem azt hiszem, mindig is elnéző és kedves volt. Azt hiszem, végül is ő volt az, aki meggyőzött, hogy a gyógyítói pályát válasszam, sőt még ajánlólevelet is írt a Szent Mungónak, hogy alkalmazzanak engem. Azóta is mindig kérdezget, hogy szeretem-e a munkámat. Gondoltam, ez is a szokásos üdvözlés, illetve biztos csak érdeklődik a hogylétünk felől. - Kitől jött? – kérdezte Keith, miután a levelet a tányérom mellé téve visszaültem az asztalhoz. - Poppy – válaszoltam röviden, és újratöltöttem a poharamat töklével. - Na és mit írt a drága nénikétek? – érdeklődött apa, de fel sem nézett a Prófétából. Úgy tűnik, a mugli világ hírei után szeretne tisztában lenni a varázsvilág újdonságaival is. - Még nem olvastam – tártam szét a kezemet. Apa úgy nézett rám, utálja, ha valamit halogatunk, ezért egy lemondó sóhajjal, de feltörtem a pecsétet, és olvasni kezdtem. „Kedves Birdy!” – igen, még ő is Madárkának hív, ahogy mindenki más apán kívül. Ez a becenév még kisebb koromban ragadt rám, Keith „ajándéka” volt. Ekkor még nem tudtam, hogy boszorkány vagyok, és mugli iskolába jártam. Nem voltam éppen népszerű kislány. Törékeny voltam és vézna, mindig a fiúkkal játszottam, mert a lányok kiközösítettek. Akkoriban mindig arról álmodoztam, és folyton azt kívántam, bárcsak madár lehetnék, hogy elrepüljek erről a helyről, ahol sehogy sem tudok beilleszkedni, ha lehetett volna, egyenesen anya karjaiba repültem volna. „Remélem, kellőképpen unod már az Öreg Füstöst!” – Természetesen Edinburgh-ra gondolt. Mi helyiek csak Auld Reekie-nek hívjuk ezt a várost. Minden levelét ezzel kezdi, már csak mosolyogni tudtam rajta. „Nem kérnék tőled ekkora szívességet, de most nagy szükségem van rád. A férjemet a kutatásai Ausztráliába szólítják, én pedig kötelességemnek érzem, hogy elkísérjem őt, de a Roxfort sem maradhat gyógyító nélkül. Itt sok a beteg gyerek, és tudom, te megfelelően el tudnád látni őket, és hamarabb szót is értenél velük. Tudom, szereted a Mungót, de kérlek, vállald el a feladatot, hatalmas terhet vennél le a vállamról.” Ezek után a szokásos búcsúzással zárta sorait, hogy reméli, jól vagyunk, nem veszekszünk sokat, és a többi… Persze, engem már nem érdekelt igazán a többi szöveg. Csak arra tudtam gondolni, ami a fejemben visszhangzott: Igen! Igen! Igen! A tavaszi szünet végére összepakoltam a holmimat, és a diákokkal keltem útra én is, hogy ismét a Roxfort legyen az otthonom egy bizonytalan ideig. Poppy nénikém már várt, és rögtön eligazított, megmutatta a szertárat, az irodát, mit hol tárol, hova tesz, illetve egy hosszú listát is kaptam különféle bájitalokról, amikből hiány volt a készletben. A nénikém ezután magamra hagyott, és azonnal útnak indult. Este izgatottan bújtam ágyba egy könyvvel, de nem igazán tudtam sem az alvásra, sem pedig a könyvemre figyelni. Fázósan összehúztam magamon a takarót, kint zuhogott az eső reggel óta, mostanra már vihar kerekedett. Arra gondoltam, ha most anya itt lenne, ő is olyan büszke lenne rám, mint apa volt, amikor elbúcsúztunk. Tűkön ülve vártam a holnapot, hogy milyen lesz ismét „roxfortosnak” lenni, vajon ki lesz az első betegem, és hogyan fogom teljesíteni a feladatot, amit rám bíztak, és meddig lehetek itt. Hirtelen neszezés szakított ki a gondolataim közül. A Gyengélkedő felől jött a különös zaj. - Poppy! – hallatszott egy meglehetősen erőtlen, tompa kiáltás. Azonnal felpattantam, és kiszaladtam úgy, ahogy voltam, mezítláb, hálóingben, a varázspálcámmal a kezemben, a látvány azonban megbénított. Először nem ismertem fel az alakot magam előtt. A ruhája itt-ott kiszakadt, csurom vizes volt az esőtől, és meggyötörten görnyedt a hozzám legközelebb eső ágy vaskeretére. Ahogy közelebb indult a lábam, felemelte a fejét. Az arca sáros és véres volt, a haja hozzátapadt a sápadt bőréhez. Az ónix szemeiről ismertem fel csupán, az még a pálcám hegyén világító kis fényben is tisztán kivehető volt, az ember veséjébe látott, mint régen, amikor váratlanul felszólított egy-egy Bájitaltan órán, és nem tudtam a választ. Azt hiszem, nem ismert fel, vagy épp pontosan tudta, ki vagyok. Láttam, hogy meginog, az ujjai lassan lecsúsznak a korlátról, és épp időben mozdultam, hogy az összeesni készülő professzort megtartsam. Poppy rendesen felkészített arról, hogy kell ellátni a lódító nebulókat, de arra ki készít fel, mit tegyek egy ájult Perselus Pitonnal a karjaim közt…? ------------------------------------------------------------ GOD KNOWS WHAT IS HIDING in those weak and sunken lives ------------------------------------------------------------ User Neved: Ashley.911 Korod: I am sixteen goin' on seventeen Tapasztalat: 1,5 év plusz-mínusz pár hónap Egyéb: És íme a multi, mert defektes karakter is kell ^^;;