Maxim Ainsworth (Noir)

axim Ainsworth   Vas. Dec. 02, 2012 9:24 pm Maxim Ainsworth .................................. 1940. február 7., The Savoy - Te jó ég, ő az! - Az a fickó, ott, keménykalapban? - De hát kicsoda? - Maxim Ainsworth! Hallom, ahogy összesúgnak a hátam mögött, amint belépek a szálloda nehéz ajtaján, és odasétálok a recepciós pulthoz, az előre lefoglalt szobakulcsomért. Holnapra tárgyalásra vagyok beidézve, és nagy bánatomra, ezt lehozta az összes helyi újság is. Amikor reggel megláttam, olyan káromkodás hagyta el a számat, hogy még a fehér lepedő is belevörösödött, habár ez szokatlan tőlem. Amikor belépek a hotel szalonjába, hogy felfrissítsem magam, egyből csönd támad, én pedig azt kívánom, bár azon nyomban süllyednék el a föld alatt. Remélem, minél hamarabb véget ér ez az egész, és végre kiszállhatok az ördögi körből, mely már hónapok óta egyre csak kínoz, és nem hagy nyugodni. Igyekeztem tudomást sem venni a körülöttem zajló eseményekről, leültem hát egy székbe, megvártam, hogy kihozzák az italomat, és úgy tettem, mintha elmélyülten olvasnám a hírlapok egyikét, de közben valahol teljesen máshol jártam. 1932. szeptember 23. Fairvale(a birtok neve) Az egész évekkel ezelőtt kezdődött, még fiatalabb voltam, és kevesebb ősz hajszál csillant meg a sötét fürtjeim között. Gyorsabban lovagoltam, mint manapság, és a magam módján, boldog embernek mondhattam magam. A szüleim által rám hagyott, gyönyörű, hatalmas birtokon éltem, az egyik legjobb partinak számítottam a londoni elit körökben. Gyakran lett a házamból tehát bálok, fogadások, kártyapartik színtere, a szociális élet meglehetősen meghatározó figurájának mondhattam magam. Ugyan, a nevemet ma is sokszor emlegetik, az egyedülálló nők most is keresnék a társaságom, csakhogy mind felszínes, buta, elkényeztetett kis fruska. De nem csak emiatt lett elegem ebből, hanem a múltam miatt teljesen megváltoztam. A házasságom megpecsételte az utána következő éveimet. Mindez azért, mert csúnyán átvertek. Habár tény és való, hogy néhai feleségem, Dora rendkívül bájos, elbűvölő teremtés volt, szinte a földre szállt angyal, bizonyos dolgokat azonban nem tudtam róla. Elrendezett házasság lévén, a menyasszonyt nem sokszor volt alkalmam látni, beszélni vele pedig szinte lehetetlen volt. A probléma ott kezdődött, hogy ez később sem változott, bár nem is változhatott volna. Az egyházi szertartás és az utána tartott ünneplés alatt az egyetlen szó, ami elhagyta az ajkait az igen volt. Később derült ki, hogy a lány, aki addigra már hites feleségem lett, alkalmatlan erre a szerepre, ugyanis szellemi hiányosságai voltak szegénynek. Fel sem fogta, mi történik körülötte, és máris valakinek a házastársává vált. Sem beszélni nem nagyon tudott, sem arról nem adott jelet, hogy hallotta volna, amit mondok neki, így képtelen voltam ráerőltetni holmi házastársi kötelezettségeket. Azt hittem, ez majd mindkét családnak jót tesz, ha én és Dora összekötjük majd az életünket, de a szép ruhába bújtatott angyal végül életem megkeserítőjévé vált tudtán és akaratán kívül. Az Ainsworth-ök nem válnak, és ezt az a rohadék apja is tudta, aki csupán a vagyonomból szeretett volna osztozkodni, erre használta fel a lányát. De ennyi még nem volt elég a gazembernek! Az évek alatt teljesen magamba roskadtam, kétségbeestem, és egy részem össze is tört. Nem lehettem az, aki addig voltam, megváltozott minden az Isten előtt tett szent fogadalommal, és tönkrementem. Nem anyagilag persze, hanem lelkileg viselt meg ez az egész átkozott menyegző. A nejem ki sem mozdult a szobájából, bár naponta meglátogattam, szerintem azt sem tudta, valójában milyen viszonyban is állunk, a nevelő gondozta, akit mellé kirendeltek. Nem tartottam több bált, fogadást vagy egyéb rendezvényt, inkább egyedül maradtam, és a munkámnak éltem, egészen addig, amíg hat évvel később, az egyik éjjelen velőtrázó sikoltás törte meg a csöndet, és a feleségemet holtan találták a szobájában. Kétség sem férhetett hozzá, hogy gyilkosság történt. Tudom, hogy szomorúnak kellett volna lennem, még inkább magamba roskadni, hiszen ez lett volna az elvárható, de rója fel nekem mindenki, ha ekkor nem megkönnyebbülés töltötte volna el. Szabad voltam, nem kötött már semmi az értelmi fogyatékos feleségemhez, hiszen halott volt. Akkor legalábbis azt hittem, vége a szenvedéseimnek, ám újult erővel tört rám minden érzés, amikor egy év elteltével, bizonyítékot találtak ellenem, és miután megtagadtam, hogy az apjának bármit is fizetnék, engem gyanúsítottak meg gyilkosság vádjával. Minden jel rám mutatott, minden apró kis tényező arról árulkodott, hogy valóban én tettem, és az egyedüli, aki tudta az igazságot a birtok személyzetén kívül, az én voltam. Valami rossz csillagzat alatt állhattam, amiért nem tudtam szabadulni ettől a megpróbáltatástól. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban itt lehetnek a hatóságok, rám törhetik azt az istenverte ajtót, és azt mondanák, „Ön egy gyilkos!”. Én pedig, angol gentleman létemre ellenkezni nem mernék egyetlen rendőrnek sem, egyből azt válaszolnám, „Igen, kérem, én egy gyilkos vagyok…”, majd hagynám, hogy bilincsbe verve meghurcoljanak. Már feladtam, amikor a legjobb barátom, aki történetesen ügyvéd volt, olyan iratokra bukkant, ami mentőövem lehet. Rápillantottam az asztali vázában kókadozó, hervadt orchideákra, majd úgy döntöttem, én is nyugovóra térek, és reménykedem, hiszen még van miért. A holnap megpecsételi a sorsom. 1940. február 8., The Savoy Daily Mirror szalagcíme: Maxim Ainsworth ártatlan! Megkönnyebbülve fújtam ki az addig benntartott levegőt, és az eddig bennem levő összes feszültség is oldódni kezdett. Amikor kiléptem a bíróság küszöbén, örökre magam mögött hagytam addigi életem. Teljes név: Maximillian Benjamin Ainsworth Születési dátum: 1906. november 12. Foglalkozás: üzletember Családi állapot: özvegy >> partiképes Csoport: Elit Pb alany: Matthew Goode ▲ ▲ ▲