Gaspard Préjean - ET átírat(LA Candy Volume 2)

GASPARD MATHIEU PRÉJEAN Who I am … Név: Gaspard Mathieu Préjean Becenév: Gas Csoport Sztárok Nem: férfi Titulus: Artistic gay... guy Kor: 19 Mikor és hol született: 1993. február 14. - Québec, Kanada Szeret: gitár, zene, fiúk, bakancsok, kantáros nadrág, csoki, csók Nem szeret: előítéletek, okoskodás, giccses dolgok, felvágós emberek, kihasználás, lenézés Kinézet: Legtöbbször egy kezelhetetlen madárfészekkel ébredek a fejem tetején, amin a fésű sem sokat segít, néha megnövesztem, máskor rövidebbre hagyom sötétbarna fürtjeimet. A szemeim kéken csillognak, és igen, sokszor bevetem a kölyökkutyanézést, főleg a szüleimnél. Az ajkaim egyértelműen csókolni születtek, de azt sem bánom, ha engem csókolnak. Arcszőrzet hol van, hol nincs, én bírom, a lányok bírják, bár őket meg én nem annyira, na de ez már egy más téma. Viszonylag magasnak mondanám magam, 185 centi körül lehetek, bár sosem mérem, a testalkatom izmos, na nem mintha sportolnék, de a kondiba néha-néha lenézek én is. Ha öltözködésről van szó, lezser darabokat szeretek hordani, ami sehol sem szorít, és kényelmesen érzem magam bennük, nem szeretem a hivalkodást, a giccset öltözködés terén, így a pulcsik, és hosszú ujjú felsők, ingek valamint a farmerek a legjobb barátaim. Ékszert nem sokszor viselek, kivéve néhány bőrkarkötőt, ami mindig rajtam van. Jellem: Nem az a tipikus sztár alkat vagyok, inkább művésznek mondanám magam, akit sokan ismernek. Ami azt illeti, mindig is szerettem néha elvonulni a világ elől, magamban lenni, és alkotni. Teljesen mindegy, hogy mit, csak megmutathassam a világnak, még akkor is, ha csúnya vagy ha hamis. Szóval, néha szükségem van egy kis inspirációra, keresem a saját stílusom, az egyéniségem minden művészeti ágban. Nem vagyok valami szószátyár srác, akkor beszélek inkább, ha értelmét látom, ugyanakkor a barátokkal hülyülés belefér a dologba. Szívesen ismerkedem, és nem félek az új közösségektől, nem annyira a kirekesztéstől, amiért más beállítottságú vagyok, bár ezt nem híresztelem, de aki megkérdezi, azzal őszinte vagyok. Általában szerény vagyok, de büszke az eredményeimre. Hajlamos vagyok az utolsó pillanatra halasztani minden fontos munkát, inkább a szenvedélyeimnek hódolok. Egyébként pedig notórius késő, szabályszegő és útkereső vagyok. Play by: Aaron Johnson My family Anya: Johanna Cavill/43/író/Legfőbb támaszom és támogatóm. Mire mennék anyuci nélkül. Bár független és önálló vagyok, erre nevelt, mégis néha jó, ha hazamegyek és az ő készítette kakaót iszom. Apa: Grégoire Préjean/45/gitártanár/Apa szigorúan fog, mindig is így volt ez, de ma már értem, miért, és látom a hasznát. Eleinte nem fogadta jól, hogy a fia egy "buzi", ahogy ő mondta, de ma már mellettem áll, teljes válszélességgel. Testvérek: Laura Préjean/16/tanuló, divatdiktátor/Mintha nem is az én húgom lenne... Túlságosan is okos, tűzről pattant és határozott. Imádom a kis lököttet. (: Albie Préjean/23/újságíró, fotós/Nem tudja, hogy meleg vagyok, nem beszéltünk még róla, pedig sokat lógunk együtt. Ő a hivatalos sajtósom, meg mintha a menedzserem is ő lenne. Úgy rémlik... (: Egyéb hozzátartozók: A nagyiéktól frászt kapok. Meg a hülye "egyenpulcsijuktól", amit minden karácsonyra ajándékba adnak... My life - MORE THAN THIS!* - hörögtem bele a mikrofonba, ahogy a szám véget ért. Benne volt minden düh, amit éreztem, minden csalódottság, és az összezavarodott érzelmek is elbújtak ebben a három szóban. Kezet fogtam a srácokkal, leoltottuk a fényeket a stúdióban, elköszöntünk egymástól, és ment mindenki hazafelé. Már sötét volt, az utcai lámpák fénye világította meg az utakat, eső szaga lógott a levegőben. Lekéstem az utolsó buszt, ami hazavitt volna, így maradt a gyaloglás, miután megnéztem a mobilomat, és realizáltam, hogy még körülbelül pár perc, és megadja magát az aksija. Elővettem a zsebemből a Lucky Strike összegyűrt dobozát, és rágyújtottam. Erősen beleszívtam a cigibe, de nem segített. Megláttam a szemközti oldalon egy telefonfülkét, átsétáltam és beledobtam annyi aprót, amennyit a zsebemben találtam, majd tárcsáztam, remélve, hogy majd otthon felveszi valaki a telefont. - Haló? - halottam meg anyám hangját a vonal másik végén. - Anyu, én vagyok, Gaspard - válaszoltam. - El tudnátok jönni értem kocsival? Lekéstem a buszt... - Gaspard? Nagyon rosszul hallak! Hol a fenében vagy?! Mindjárt jön a vihar. Ahogy ezt kimondta, megszakadt a vétel. Ennyit erről. Ez a szar elnyelte a pénzemet, ráadásul nem jutottam vele előbbre. Felhúztam a kapucnimat, és folytattam a gyaloglást hazafelé. Nem sokára eleredt az eső, és elmosta azt a kövér könnycseppet, ami legördült az arcomon. Amikor hazaértem, mindenhol megpakolt dobozok, benne a fél házzal. Bementem a szobámba, ahol hasonló látvány fogadott. Én nem voltam hajlandó pakolni, nem akartam elmenni innen. Becsaptam a szobaajtót, és nekidőltem. A fakó fényképeken és a halványuló emlékeimen kívül ez az egyetlen hely, ami rá emlékeztet. Itt születtem, itt nőttem fel, itt ismertük meg egymást, itt lettünk barátok, talán valami több is, de mielőtt ezt kideríthettük volna, ő máshová költözött, én pedig maradtam. A kapcsolatunk megszakadt, és a leveleimet visszaküldték a feladónak, azaz, nekem. Együtt kezdtünk el zenélni, együtt alapítottunk együttest, és ezt a szobát is ő segített kifesteni. Már nem emlékszem, mikor jöttem rá, hogy máshogy szeretem a barátomat, mint ahogy kellene. De ezt éreztem, és ez a mai napig nem múlt el teljesen. Hiányzik. És hiányozni fog. A szobám falát borító drippingre** néztem, és arra emlékeztetett, hogy mennyit ökörködtünk, amikor ezt csináltuk, és milyen boldog voltam akkor. Most meg, hogy apám új állást kapott egy Los Angeles-i zenés suliban, nem vagyok túlzottan feldobva. Azt hiszem, máskor örülnék, hogy Los Angeles városában tanulhatok zenét, és megismerhetek egy csomó tehetséges embert, de így már nem. Ha itt kell hagynom az egyetlen helyet, ami hozzáköt. Másnap az egész család autóba ült - kivéve persze a bátyámat, Albie-t, aki már rég elköltözött -, mögöttünk a bérelt költöztetővel, és úton voltunk az új otthonunk felé. Én bedugtam a fülembe a zenémet, és kifelé bámultam az ablakon. Bevallom, a hely sokkal jobban tetszett a szülővárosomnál, de még így sem tudta feledtetni a rossz érzést, amit a változás hagyott bennem. Csak úgy pörögtek a három évvel ezelőtti jelenetek a szemeim előtt, furcsa volt visszagondolni a költözésre. Hiszen végül ez változtatta meg az életünket, bármennyire is utáltam a gondolatát annak, hogy otthagyjam Québecet, ma hálás vagyok, hogy elszabadultam onnan. Los Angelesben a bátyám kibontakoztatta tehetségét, mint sajtós és fotós, és egy csapásra híres embert csinált belőlem. Híreset. Az emberek megismertek az utcán, odajöttek köszönni, közös képet kértek, aláírást, de a legfurcsább, hogy mégsem érdekeltem őket igazán. A személyiségemre eddig egy ember sem volt kíváncsi, egy rajongómat sem érdekel a sok hülye interjú, csak a zenémet hallgatják, lányok nyálazzák össze a posztereimet a falon, de nem érdekel. Akkor furcsának találtam. Ma már így vagyok boldog. Idővel elengedtem Őt is, akihez annyira ragaszkodtam, és mindent elmeséltem a zenémmel. És ez az, ami igazán érdekelte az embereket. Hallgatnak, figyelnek rám, dúdolnak, mégiscsak ismernek engem. Boldog vagyok itt... asszem... csak egy kissé magányos. * From the song Crushcrushcrush by Paramore ** Olyan ecsetkezelési technika, ahol a színek összefolynak a vásznon, vagy pöttyöket hagynak, a magyarban néha indulatfestészetnek vagy "csapkodós" technikának is hívják. ____________L.A. Candy Volume 2 _____________