Percy Weasley (Roxfort Reloaded)

Percy Weasley "Have the heart of a giant but know you're a man." Főkarakter: Alicia Spinnet újabb agymenése Teljes név: Percival Ignatuis Weasley Születési hely és dátum: 1976. augusztus 22., Skócia, Widra St. Capdell Csoport: Varázshasználó Patrónus: Páva Foglalkozás: Mágikus Közlekedésügyi Főosztály vezetője Képesség: Mesteri módon tudok mások agyára menni. Kiemelkedő tudás: Mindenből kitűnő voltam, de leginkább a Bűbájtant kedveltem. Jellemed kifejtése Ron öcsém fogalmazott úgy valamikor, hogy akkor sem venném észre a humort, ha az meztelenül táncolna előttem. S meg kell hagyni, valahogy megragadta ezzel a jellemem teljes valóját. Az én életem nem a viccekről szólt sosem. Mindig is tele voltam ambíciókkal, és erős karakterem gyakran a célig hajtott. Legnagyobb vágyam a Mágiaügyi Miniszter posztja volt kiskorom óta. Eddig ezt nem sikerült elérnem, de elégedett vagyok a jelenlegi munkámmal, és az áhított miniszteri szék sem tűnik igazán messzinek innen. Gyakran tűnhettem önteltnek, ami sokszor igaz is volt rám. A szüleim folyton velem és a kiváló eredményeimmel példálóztak mások, illetve a testvéreim előtt is, az iskolai tanároktól bizalmat és dicséretet kaptam, amiért követem és betartatom a szabályokat másokkal is, az iskolatársaim többnyire tiszteltek. Nem csoda, hogy én, a precíz, sőt, szőrszálhasogató Percy, elszálltam magamtól. Rendkívül makacs vagyok. Nem igazán engedek az elképzeléseimből, holott sokszor más a segítségemre volna, viselkedésem ilyenkor elutasító, mi több, én kimondom, amit gondolok, így könnyen ellenszenvessé teszem magam. A nagyképűségem és a komolyságom okozta, hogy a testvéreim folyton gúnyt űztek velem. Visszagondolva, nem lehettem egy kellemes személyiség, és azt hiszem, sok dologban még most sem változtam, de rádöbbentem elemi fontosságú dolgokra. A törtetésem által elért siker teljesen elvakított, így az utóbbi években szembekerültem a saját családommal is a Minisztérium miatt, de a magányosság és a miniszter leváltása is segített ráébrednem, még ha kicsit megkésve is, hogy a családomnál semmi sem lehet fontosabb. Ezt próbálom bebizonyítani, érzékeltetni is, mikor csak tudom. Megjelenés Különösebben nem vagyok magas, nem úgy, a testvéreim. Mind magasabbak nálam, még Ron is a fejemre nőtt, pedig róla sosem gondoltuk volna. Talán Ginny és anya az egyetlen, aki ebben az értelemben még felnéz rám. A testalkatomon meglátszik, hogy inkább a könyveket részesítettem előnyben mindig is, mint a kviddicset vagy más sportot. Még szerencse, hogy a dísztalár valamennyit javít a kinézetemen, ugyanis a hét öt napján viselnem kell a hivatalos munkámból kifolyólag. Sosem voltam igazán jóképű, mint a bátyáim, és olyan népszerű sem, talán épp ezért. A legfőbb "weasley-jegyeket" azért magamon hordom én is. A hajam vörös, szemeim kékek, a bőröm pedig olyan,  mintha a sok szeplőtől cserzett volna, holott nem sokat látom Angliában a napfényt. Gyakran viselek szemüveget is, ami tovább ronthatja az összhatást. Ennek ellenére valahogy sosem éreztem frusztrációt a külsőm miatt, talán a régebbi elviselhetetlen jellemem és a magabiztosságom tette, hogy erre sosem szántam elég figyelmet. Nem mintha most tenném. Úgy értem, most is kötött Weasley-pulóvereket hordok, amikor otthon vagyok a lakásomban, semmi sem változott ezt illetőleg. Életed fontosabb állomásai Két óra várakozás után érkeztem haza. Elfelejtettem olvasnivalót vinni, és egy pillanatra sem akartam eltűnni, hogy vásároljak egy mugli újságot, hátha épp akkor érkezne. De nem jött. Így nem maradt más: az asztalon lévő fogpiszkálókkal, szalvétákkal és művirágokkal játszottam. Rendeltem egy pohár vizet. Hogy mégse dobjanak ki a cukrászdából. Aztán elkalandozó figyelmem miatt egy légy lelte halálát a pohár vizemben. Aztán már nem ittam belőle. Érthető, nem? Helyette az ujjaimmal doboltam az asztalon, a mellettem ülő lány fel is ismerte benne egy mugli dal ritmusát. - Hé, ez nem a Radioactive? Imagine Dragons... - Hm? - Valahogy az orrába fúrt karika és a mellkasán lévő tetoválás megzavart. - Ja, de... de, azt hiszem, az az. - Micsoda összeszedett mondatok, Percy! - dicsértem magam. - Klassz! Megtennéd, hogy befejezed? Mert kurvára idegesítő, amit csinálsz. - És még el is mosolyodott közben. Bájos egy teremtés. Visszafordultam a saját asztalomhoz, és belefojtottam a visszavágás után sóvárgó nyelvem a citromos sajttortámba. És aztán még egybe. Elvitelre rendeltem egy mousse au chocolat-t is, mert tudom, hogy az a kedvence. Nekem túl tömény. Utálom. De hazaérve első dolgom volt ezt is megenni. Az elsőtől az utolsó villáig utáltam. Csak arra emlékeztetett, hogy Penny nem jött el a találkozóra. Pedig ő hívott el múlt pénteken, mikor váratlanul újra összefutottunk. Az iskola óta nem láttam, pedig volt, hogy elszakadni sem bírtunk egymástól. Erre meg egyszer csak vége mindennek, az iskolának, a kapcsolatunknak, és évek telnek el anélkül, hogy gondolnánk egymásra. És most hirtelen megjelenik ismét, én meg képtelen vagyok kiverni a fejemből. Aztán csak nem jön el. Egyszerűen, szavak nélkül, levél nélkül, nem jön el. Valahol mélyen pedig már befészkelte magát a gondolataim közé az újrakezdés. Még most is egészen szép pár lennénk. Az önsajnálatból egy idegen bagoly kopogása szakít ki. Nem is tudom, mennyire lehet feltűnő, hogy London közepén, egy muglikkal teli emeletes ház egyik ablakán napi rendszerességgel kopogtat egy-egy bagoly. Mostanra már bizonyára hozzászoktak, habár nem érthetik a miértjét. A levelet Charlie bátyám küldte Romániából. Mióta kibékültem a családdal, Charlie-val nem tudtam találkozni, ezért tőle levélben kértem bocsánatot, s így kezdtünk baglyokat küldeni időről időre egymásnak. Izgatottan törtem fel a viaszpecsétet, de csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy a bátyám jó poénnak gondolta, ha románul ír nekem ezúttal. Először a pálcámért nyúltam, majd a fordítás helyett inkább máshogy döntöttem: "Kedves Charlie! Jó, hogy hallok felőled, főleg az ilyen remek hírek teszik szebbé a napom! Azt írod, találtál egy erdélyi menyecskét, és megnősülsz? Ez csodás, úgy érzem, máris el kell újságolnom anyáéknek..." A levél további részében sem könyörültem meg rajta. Évek óta nem sütöttem el egy tréfát sem. Habár egyébként sem jellemző rám az ilyesmi, de azért régebben én is okoztam egy-két emlékezetesebb pillanatot, amin nevetni tudtunk. Nem is olyan sokára rákötözhettem az elkészült művemet a bagoly lábára, és útjára bocsájtottam. Viszont maradt még bennem egy kis energia, és ha már a kezem úgyis maszatos lett a tintától, elővettem még egy pergamenlapot, ezúttal Penelope Clearwaternek címezve. Az üzenet ezúttal nem volt humoros, csupán afelől érdeklődtem, hogy van mostanában, és hogy sajnálom, amiért nem jött el. Nem írtam, hogy két órát vártam rá, és a pohár vizemben öngyilkos lett egy légy. A baglyomnak, Glencoe-nak a szülei címét adtam meg, aztán már nem volt mit tenni, csak a várakozás maradt.